Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) üdvözli és támogatóként aláírta a kormány, a munkaadók és az érdekképviseletek által kötött 2017. évi minimálbér és garantált bérminimum megállapodást!

 

Reméljük, hogy a kormány tárgyalókedve és kezdeményező képessége továbbra is kitart, és a soron következő Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) ülésre is valami komolyan vehető ajánlattal érkezik!

A közszférában átfogó illetményrendezés immár nyolc éve nem történt! A kormány ágazati alkukkal igyekezett fenntartatni a különböző szakmák között mesterségesen gerjesztett ellentéteket. 

 

A januári garantált bérminimum bevezetése után a most belépő, érettségivel rendelkező fiatal ugyanannyit kap majd kézhez, mint az egyetemi diplomával rendelkező, 10 éve közszolgálatban dolgozó munkatársa.

Ez hatalmas bérfeszültséghez vezet majd a munkahelyeken, amelyet feltétlenül kezelnie kell a kormánynak!

A mostani bérmegállapodást alapul véve, a közalkalmazotti illetménytáblának most már a kétharmada „összecsúszik”. Ezzel a kormány azt jelzi a munkavállalóinak, hogy a tapasztalat és a megszerzett tudás nem ér semmit. Reméljük, hogy nem ez a cél!

 

Itt az ideje, hogy a kormány komolyan vegye a közalkalmazottak követelését is!

 

 

ÉSZT

 

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
További információk

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)
1146 Budapest, Thököly út 58-60.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel/Fax: (1) 473-14-29

Sajtókapcsolat: Kiss Balázs
Telefon: +3620-666-3539
Email: sajtó@eszt.hu

Friday the 29th. .