Míg öt évvel ezelőtt „csak” 8,203 milliárd forintot küldtek haza a külföldön dolgozó magyarok, tavaly már 12,064 milliárdot – írja összeállításában a profession.hu.

A munkanélküliség leszorítása területén gyengén teljesítenek a fejlett gazdaságok, ezért a húsz vezető ipari ország G20 csoportjának elsősorban a munkahelyteremtésre kell fordítania a figyelmet e heti moszkvai csúcsértekezletén - szólít fel az ILO és az OECD.

Schiffer András és Szél Bernadett, az LMP társelnökei a Szakszervezetek Együttműködési Fórumával tárgyaltak kedden, ahol egyebek mellett elmondták, mit tenne az LMP 2014 után a munkahelyteremtés érdekeben, és hogyan módosítaná a munkajogi szabályokat.

Az ősszel alakulhat meg az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ), a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) és a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) egyesülésével létrejövő új szakszervezeti konföderáció - mondta Székely Tamás, az ASZSZ és a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) elnöke kedden Budapesten, háttérbeszélgetésen.

A kivándorlási pánik körüli számháború legújabb becslése szerint 335 ezer magyar tartózkodik tartósan külföldön, csak a 18-49 évesek közötti korosztályból. Az új módszertanon alapuló számadat ugyan meghaladja a korábbi becsléseket, de szakértők figyelmeztetnek, hogy az almát nem lehet körtéhez hasonlítani: a különböző intézmények által készített felmérések más eljárással készülhetnek, és gyakran nem is pontosan ugyanazt vizsgálják, hiszen más definíciókat használnak. Annyi bizonyos, hogy a magyarok kivándorlása nem kiugró példa, beillik a régiós tendenciába – olvasható a HVG-ben.

Sokan cserélnének a pedagógus szakszervezetekkel, hiszen egy 34 százalékos alapbéremelés körül kell vitatkozni - mondta a miniszter.

Átlagosan 34 százalékkal emelkedik több mint 150 ezer pedagógus alapilletménye szeptember 1-jétől, a pedagógus-életpályamodell tervezett teljes béremelésének 50 százaléka helyett 60 százalékkal emelik meg az illetményeket már szeptembertől - jelentette be szerdán Tatabányán Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter szerdán. A béremelést az októberi fizetéssel kapják meg az érintettek, és négy éven át "évenként minimum öt, de átlagosan tíz százalékkal" növekszik a pedagógusok bére minden év szeptember 1-jén.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetőivel aláírta hétfőn a 2013. évi bérajánlásról szóló megállapodást.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
További információk

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)
1146 Budapest, Thököly út 58-60.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel/Fax: (1) 473-14-29

Sajtókapcsolat: Kiss Balázs
Telefon: +3620-666-3539
Email: sajtó@eszt.hu

Saturday the 20th. .