A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) szerint meg kellene fontolni, hogy európai mintára Magyarországon is ifjúsági centrumok jöjjenek létre, amelyek minden szakterület bevonásával megelőzik, kezelik a fiatalok munkanélküliségének ügyét.


Az NGTT ezt annak kapcsán közölte az MTI-vel, hogy az uniós országok Gazdasági és Szociális Tanácsai vezetőinek athéni ülésén Szendrei Róbert, az NGTT soros elnöke is részt vett.

A közlemény szerint a gazdasági és szociális tanácsok ülésén résztvevő vezetők az ülésen kiemelték: a kontinenst sújtó gazdasági válság rávilágított az európai demokratikus intézményrendszer válságára.

Ezzel összefüggésben, az ülésen Magyarországot képviselő és felszólaló Szendrei Róbert, a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács soros elnöke, megfontolandónak tartja európai mintára ifjúsági centrumok létrehozását - olvasható a közleményben.

Az ülés után elfogadott zárónyilatkozatban a résztvevők kiemelték, hogy különösen fontos a nagyszámú fiatal munkanélküli munkahelyhez juttatása. A nyilatkozat hangsúlyozza a tagállamok versenyképességének, az európai közös, biztonságos energiapolitika, a részvételi demokrácia fontosságát, valamint az európai önellátó élelmiszerellátás megszervezését.

Szendrei Róbert a konferencián elhangzottak alapján megfontolandónak tartja, hogy európai mintára Magyarországon is hozzanak létre ifjúsági centrumokat, amelyek segítenének a fiatalok munkanélküliségének leküzdésében.

Forrás: szakszervezetek.hu

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
További információk

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)
1146 Budapest, Thököly út 58-60.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel/Fax: (1) 473-14-29

Sajtókapcsolat: Kiss Balázs
Telefon: +3620-666-3539
Email: sajtó@eszt.hu

Thursday the 28th. .