Szakszervezeti vezetők szerint nem kizárt, hogy a kormány előre „beárazta” a rezsicsökkentés és az energiaszolgáltatókat fenyegető újabb intézkedések foglalkoztatási hatásait, azaz céljai elérése érdekében eleve számol a várható nagyarányú elbocsátásokkal, de a probléma kezelésére nem készít intézkedési tervet.


Egyelőre nem tudni, az energiaszolgáltatók bármelyike is fontolgatja-e a kivonulását a magyar piacról, mint ahogy azt sem, a gázszektor résztvevői terveznek-e bírósági eljárást az újabb kormányzati elképzelések miatt – jelentette ki újságírói kérdésekre válaszolva Székely Tamás, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ) és a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke egy minapi háttérbeszélgetésen, miután több gázszolgáltató képviselőjével – munkaadói és érdekvédelmi résztvevőkkel – szakmai kerekasztal tanácskozást tartott a rezsicsökkentés várható munkaerőpiaci hatásairól.

Az elnök elmondta, egyelőre még csak megbecsülni sem lehet, mekkora elbocsátásokkal járhat a rezsicsökkentés a közüzemi szolgáltatóknál, s a nekik beszállító vállalkozásoknál, de a negatív hatások már most jól érzékelhetők. A rezsicsökkentés hatására visszafogott beruházások főként az ezekben közreműködő beszállítókat kényszerítik akár több száz fős elbocsátásokra. Ami közvetlen példaként már ismert: bejelentették, hogy a francia GDF Suez tulajdonában lévő Duna-menti Erőmű gázüzemének leállítása következtében sokszáz fős leépítés lesz a következő időszakban. Az is jól látszik már, hogy az érintett gáz-, áram- és vízszolgáltató cégeknél a dolgozók is megérzik a rezsicsökkentés hatását, hiszen a vállalatok az országos átlagnál kisebb, vagy nulla százalékos béremeléssel, másutt a cafeteria visszamenőleges csökkentésével próbálják elkerülni az elbocsátásokat. Különösen, hogy a hamarosan a duplájára emelkedő tranzakciós illeték további jelentős terhet jelent ezeknek a szolgáltatóknak.

Székely Tamás szerint a kormányzati intézkedések végrehajtásában jól látszik, hogy a kabinet nem törődik ezek foglalkoztatási hatásaival, bár az sem kizárt, hogy a várható elbocsátásokat „egyszerűen beárazták” a döntések meghozatalakor.

Az Adó Online kérdésére – a gázszolgáltatókkal történt találkozón elhangzott-e akár informális megjegyzés is arra vonatkozóan, hogy a cégek terveznek-e bírósági eljárást az új felülvizsgálati előírás miatt – a konföderáció elnöke kijelentette: egyetlen erre vonatkozó említés sem hangzott el. Megjegyzésünkre ugyanakkor maga is úgy vélte: ez a feladat országosan akár százmilliárdos többletkiadást jelenthet a szolgáltatóknak, ami újabb elbocsátási hullámmal fenyegethet.

A szakszervezeti konföderáció többek között ezért is szeretné, hogy a hálózat-felülvizsgálat és a rezsicsökkentés miatti esetleges leépítéseknél ismét alkalmazni lehessen a korábbi korengedményes nyugdíjazáshoz hasonló foglalkoztatáspolitikai eszközt. Így a nyugdíjkorhatárhoz közeli dolgozók nem kerülnének az utcára, mivel a végkielégítésre szánt pénzt akár az öregségi nyugdíjkorhatárig hátralévő járulékok fizetésére is lehetne fordítani. Egy, a vegyipari cégek körében végzett felmérés szerint egyébként ezek a munkaadók kivétel nélkül élnének egy korengedményes nyugdíjszerű konstrukció lehetőségével.

forrás: munkajog.hu

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
További információk

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)
1146 Budapest, Thököly út 58-60.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel/Fax: (1) 473-14-29

Sajtókapcsolat: Kiss Balázs
Telefon: +3620-666-3539
Email: sajtó@eszt.hu

Thursday the 28th. .