A munkáltatók által alkalmazható visszaélés-bejelentési ("whistleblowing") rendszerek jogi kereteit tavaly fektette le az Országgyűlés, a vonatkozó jogszabály pedig idén januárban lépett hatályba, mégsem terjedt el eddig széleskörűen.

A visszaélés-bejelentési rendszerek lehetővé teszik a munkavállalók, illetve egyéb érintettek részére, hogy kifejezetten egy erre kialakított rendszeren keresztül – akár anonim módon is – bejelentést tegyenek a munkáltatóval kapcsolatban tudomásukra jutott jogsértésekről. A bejelentéseket a munkáltató köteles kivizsgálni és amennyiben a vizsgálta során visszaélésre derül fény, megfelelő intézkedéseket alkalmazni.

 Az üzleti visszaélések minél hatékonyabb felderítése, a bejelentési rendszer előírásszerű működtetése, továbbá a bejelentések jogszerű kezelése érdekében a munkáltató akár dönthet úgy is, hogy egy erre szakosodott külső szakértőt, bejelentővédelmi ügyvédet bíz meg a bejelentések fogadásával és kezelésével.

 

A bejelentővédelmi ügyvéd feladata, hogy minden olyan jelzést, amely a munkáltató jogi vagy üzleti érdekeit sérti, jogszabályokba ütközik, vagy akár a közbiztonságot, közegészséget, a környezetet veszélyezteti, megfelelően dokumentáljon és az adatvédelmi szabályok betartásával továbbítsa a munkavállaló megfelelő szervezeti egysége részére. A bejelentővédelmi ügyvéd függetlenségét biztosítja, hogy sem a megbízás elfogadását megelőző öt évben, sem pedig a megbízás ellátása során nem állhat a munkáltatóval ügyvédi megbízási, vagy munkavégzési kötelezettséggel járó egyéb jogviszonyban.

A megbízás létrejöttét az ügyvédnek vagy ügyvédi irodának be kell jelentenie az illetékes területi ügyvédi kamarának, amely a bejelentővédelmi ügyvéd személyét közzéteszi honlapján. A Budapesti Ügyvédi Kamara honlapja szerint jelenleg Budapesten egyetlen bejelentővédelmi ügyvéd, a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda tevékenykedik.

Forrás: Világgazdaság

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
További információk

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)
1146 Budapest, Thököly út 58-60.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel/Fax: (1) 473-14-29

Sajtókapcsolat: Kiss Balázs
Telefon: +3620-666-3539
Email: sajtó@eszt.hu

Wednesday the 17th. .