Nem kizárt, hogy rövidesen önálló egyetemek lesznek a vidéki orvostudományi karok. A Pécsi Tudományegyetem jelenleg tíz karral és egy klinikai központtal működik. A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének helyi elnöke szerint az önállósodással mindenki jól járna, hiszen az orvosképzés nyeresége fedezné a klinika veszteségeit, a többi kar pedig önállóbban gazdálkodhatna.

 

 A Pécsi Tudományegyetemnek hatezer dolgozója van, közülük négyezren a Klinikai Központ alkalmazottai. A campuson évek óta ez a terület a leginkább veszteséges, a többi kar nyereségét is elviszi az itteni alulfinanszírozottság. „Ugyanakkor a legnyereségesebb kar az orvostudományi kar. Nem is tudja kihasználni a jelentkezőket, sőt, hát kétszer-háromszor annyi jelentkezőt is ki tudna szolgálni, csak nincs rá kapacitása. Ezért szerintem annak a részlegnek is előnyös lenne, és a többi nyolc karnak is előnyös lenne, ha két egyetem jönne létre Pécsett” – mondta Horváth Csaba, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének pécsi elnöke.

Az önálló egyetem egyik alapfeltétele, hogy legalább három karral rendelkezzen. Pécsett az általános orvosi és az egészségtudományi mellett rövidesen gyógyszerész és fogorvosi kart is létrehoznak. Az oktatásból – főleg a külföldi hallgatók tandíjából – származó nyereség pedig kipótolhatná a klinika veszteségét is. „A magam részéről azt hiszem, hogy ha most megszavaztatnánk a dolgozóinkat, akkor nagyon nagy számban az önálló orvosegyetem, tehát a visszaönállósodás mellett szavaznának. Viszont azt gondolom, hogy az önállóságnak a lényegi eleme újra a szakmai kompetenciáknak és a gazdálkodási döntéseknek a jobb koordinálása lenne, ilyen módon lehetne jobban működni” – vélekedett Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem Orvostudományi Karának dékánja.
A dékán szerint a szétválásnak a többi kar is örülne, hiszen megszabadulhatnának a jelenlegi orvosi kar veszteségeitől.
 
Forrás: Magyar Nemzet

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
További információk

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)
1146 Budapest, Thököly út 58-60.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel/Fax: (1) 473-14-29

Sajtókapcsolat: Kiss Balázs
Telefon: +3620-666-3539
Email: sajtó@eszt.hu

Saturday the 20th. .