Egyöntetűen elutasítja a szakma a tervezett szakorvosi béremelés lehetséges feltételeit – jelentette ki lapunknak Bélteczki János, a Magyar Orvosok Szövetségének (MOSZ) elnöke, reagálva a Népszabadság hétvégi számában megjelent írásra, amelyben egy, a „kormány számára készített javaslatból” idéznek.

Bár az egészségügyi államtitkárság megkeresésünkre azt válaszolta, egyelőre nincs készen a fizetésemelések részleteiről szóló tervezet, amelyre a lap hivatkozott, a cikk felveti azokat a lehetőségeket, amelyek már korábban is szóba kerültek a téma kapcsán – tehát, hogy a hálapénz visszautasításához, illetve a szakképzés hosszának megfelelő ideig tartó magyarországi munkavégzéshez kötnék a száz-kétszázezer forint közötti szakorvosi béremelést is.

Bélteczki János szerint abban mindenki egyetért, hogy az egészségügy egyik „rákfenéje” a hálapénz, ám jelenleg sajnos „ez tartja életben a rendszert”, mivel a magyarországi orvosi fizetések mértéke körülbelül a tizede a nyugati béreknek. Viszont egy jelentős emeléssel már elvárható lenne, hogy a paraszolvencia kérdése akár büntetőjogi kategóriába kerüljön. „Amíg ez nem teljesül, és a tervezett béremelést – amelynek a sejthető mértéke nettó százezer forint körül lesz – több lépcsőben, bérkiegészítésként akarják beépíteni a fizetésekbe, addig nem elvárható a hálapénz visszautasítása, de az ellenőrzés sem kivitelezhető” – hangsúlyozta.

A „röghöz kötéssel” kapcsolatban kifejtette: míg a rezidensek esetében elfogadható, hogy itthoni munkavégzéshez kötik az ösztöndíjuk kifizetését, addig a tíz-húsz éve a szakmában dolgozó orvosoknál nem, hiszen ők már „bőven ledolgozták a képzési idejüket”. Ha ilyen feltételek mellett történik majd a béremelés, „hatalmas sértettséget válthat ki az orvosokból”, így pedig nemhogy csökkenni fog az elvándorlás mértéke, hanem a jelenleginél is magasabb lehet.

Forrás: magyarhirlap.hu

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
További információk

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)
1146 Budapest, Thököly út 58-60.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel/Fax: (1) 473-14-29

Sajtókapcsolat: Kiss Balázs
Telefon: +3620-666-3539
Email: sajtó@eszt.hu

Tuesday the 16th. .