Történelem - A delfin jegyében

Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés a természet sokak szerint legértelmesebb állatában: a delfinben találta meg azt az emblémát, amely törekvéseit jelképezheti. A delfin mitológiai lény, emellett minden tengeri cirkusz elsőszámú szereplője, aki (esetében talán indokolt ez a személyre utaló névmás!) csodálatos produkciókkal szórakoztatja a nézőközönséget. Mondják, szereti az embereket, és szívesen játszik a tengereken búvárkodó turistákkal. A görög mitológia szerint ő mentette ki a tengerből a hírneves dalost: Ariont, akit pénzsóvár tengerészek kényszerítettek arra, hogy a dalosversenyen nyert kincseit hátrahagyva a hullámok közé vesse magát. Arion még egyszer utoljára énekelhetett, egy énekszókedvelő delfin a hátára vette és szerencsésen elvitte Korinthoszba, ahol aztán az énekes és a delfin a legjobb barátok lettek.

A delfin ilyen módon az értelem és az emberbarátság szimbóluma. Az értelmiségi szakszervezet is ezeket az értékeket követi: a józan észt, amely minden értelmiségi munkának és alkotó tevékenységnek megkerülhetetlen feltétele, és: az emberbarátságot, hogy korszerűbb fogalommal éljek a közösségi szolidaritást, amelynek minden érdekvédelmi, vagyis szakszervezeti tevékenységet vezérelnie kell. Ezek az ÉSZT eszményei és alapelvei, ezek irányították törekvéseit.

Aki nem teljesen tájékozott a magyar közéletben, talán azt hihetné, hogy az értelem és a szolidaritás olyan értékek, olyan erények, amelyeknek hatalmas mértékben megnőtt a respektusa és szerepe az úgynevezett rendszerváltás után. Hiszen egy demokratikus társadalomban, amely a nyugat európai integrációban kíván elhelyezkedni, értelem és szolidaritás nélkül vajmi kevésre megyünk. Sajnos, mifelénk (és ez valójában az egész közép európai régióban, az egykori „szocialista” társadalmak világában érvényes) mind az értelem, mind a szolidaritás deficites fogalom. A magyar társadalom mozgását igen bonyolult, sőt zavaros dinamikai rendszerek irányítják ezekben a mentális rendszerekben. Sajnos, a hatalomvágynak a pénzéhességnek, a korrupciós hajlamoknak, a hatalmi visszaéléseknek, az erőszakos érvényesülési vágyaknak, az elszabadult retorikáknak jóval nagyobb szerepük van, mint a józan, alkotó értelemnek és a társadalom egészére kiterjedő, erkölcsi eszményekhez igazodó szolidaritásnak.

A rendszerváltás utáni Magyarországnak igen sok vesztese van: az öregek, a nyugdíjasok, a munkanélküliek, a hajléktalanok, a nagycsaládosok és így tovább. Szomorú dolog, hogy ezek közé a vesztesek közé kell sorolnunk az érdekvédelmi mozgalmakat és szervezeteket is. (Nem mintha a rendszerváltás előtt létezett volna
nálunk valóságos munkavállalói érdekvédelem, vagyis igazi, európai mintájú szakszervezet!) A magyar szakszervezetek általában identitászavarral küszködve, nem egyszer bűntudattal terhelten, a régi struktúrák megújítására képtelenül, egyértelmű és hatékony érdekvédelemre felkészületlenül tevékenykednek. Mindennek az volt a következménye, hogy a politikai és gazdasági vezető csoportok egyáltalán nem vették komolyan a szakszervezeteket, és legfeljebb azok az ágazatok, például a vasutasok vívtak ki maguknak némi respektust, amelyek kemény érdekvédelmi akciókkal tudták
alátámasztani követelméseiket. Az ÉSZT új szakszervezet: tizenhét esztendeje függetlenül jött létre, nem terheli, nem terhelheti a múlt gyászos öröksége, ennek ellenére az értelmiségi érdekvédelem sem büszkélkedhet igazán nagy eredményekkel, hiszen a magyar értelmiség nagy részének életminősége nem javult, sokaké romlott az elmúlt évtizedekben. Mindennek legfőbb oka talán abban keresendő, hogy az értelmiségi munka, az oktatás, a kutatás, az egészségügy és a többi ágazat nem kapta meg azt a társadalmi szerepet, amelyet minden fejlett és nyugati társadalomban természetes módon meg kell kapnia. Eddig még egyetlen magyar kormány sem kötelezte el magát maradéktalanul az értelmiségi érdeke: az értelem értéke mellett, és a magyar értelmiség érdekérvényesítési eszközrendszere sem volt olyan erős, hogy ki tudta volna kényszeríteni ezt az elkötelezettséget. Az értelmiségi szakszervezetnek ezért bőven van feladata a jövőben is. A
magyar értelmiség alkotó munkájának mind anyagi, mind szellemi elismertetése olya stratégiai feladat, amely igen sok erőfeszítést, érvelést, józanságot és erélyt fog kívánni az el%ttünk álló években. Az értelmiségi érdekvédelemnek vannak feladatai és vannak távlatai, a kék delfines emblémát nem tehetjük a fiókba, múltunk relikviái közé. A görög mítosz szerint Arion delfinét az egész város tiszteletben tartotta, mindenki finom falatokkal halmozta el. A delfin végül ebbe a bőségbe: a mértéktelen evésbe pusztult bele.

A magyar értelmiséget a bőségnek ez a szomorú következménye nem fenyegeti.

Pomogáts Béla