Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke reagált a miniszterelnök korábbi nyilatkozatával kapcsolatban, miszerint bevezetésre kerül a pedagógus-életpályamodell.
Hosszas egyeztetéseket követően végül megszületett az országos bérajánlás a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma monitoring bizottságában (VKF), azt egyelőre azonban még közölték a felek, hogy hivatalosan mikor írják alá az egyezséget. A megállapodásban az emelésről konkrét szám nem szerepel.
Különböző mértékben, de minden egészségügyi dolgozó kap béremelést - mondta az egészségügyért felelős államtitkár hétfőn Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón.
A munkavállalók számára már nem a magas fizetés a legvonzóbb, hanem az, ha egy állás hosszú távon is biztos megélhetést jelent. A nőknek a barátságos munkahelyi légkör és a magánélettel való egyensúly megteremtése fontos még álláskereséskor, a férfiak inkább a karrierlehetőségekre koncentrálnak – olvasható a privatbankar.hu oldalán
Nyílt levélben hívja fel Orbán Viktor miniszterelnök figyelmét három nagy szakszervezeti konföderáció tömörülésére, "egy gigantikus méretű, milliós munkavállalói tömeget képviselő érdekvédelmi szervezet alakulására" Székely Tamás. A fúzió egyik tagjának, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke egyben felkéri a miniszterelnököt, hogy az új munka törvénykönyvének tervezett ismételt átalakításához ne csak egy konföderációvezető véleményét kérje ki, hanem tárgyaljon a többi szakszervezet, egyebek mellett az ASZSZ, MSZOSZ és a SZEF összefogásával alakuló új érdekvédelmi formáció képviselőivel is - írja a portálunkhoz eljutattott sajtóközlemény.
Szombathely - Az oktatás az a terület, amelynek minden szereplője tiltakozott a kormány oktatáspolitikája ellen. Főleg a felsőoktatásban van káosz - mondta Hiller István MSZP-s politikus csütörtökön.
Közel egy éve lépett életbe az új Munka törvénykönyve. A Deloitte ebből az alkalomból összegyűjtötte a törvény eddigi, mindennapos alkalmazása során leggyakrabban kritizált rendelkezéseket, pozitív újításokat és a továbbra is bizonytalanságot okozó értelmezési kérdéseket – írja az fnhir24.hu.
Hogy szereli le a kormány a szakszervezeteket?
Nem válaszolnak arra, hogy mire költötték a temérdek pénzt
Van-e összefüggés a szakszervezeteknek adott kormánytámogatásoknak a hirtelen békülékenyre fordult hangnemhez? Ezt szeretné pontos adatokkal alátámasztani az Átlátszó blog. Feltéve, ha a szakszervezetek válaszolnának a pénzzel kapcsolatos kérdésekre. De inkább lapítanak.
gy kutatás néhány konkrét cég látens és nyílt konfliktusainak megoldási gyakorlatára világított rá. Kiderült, hogy munkavállalói oldalról magas a szervezettség és jól működnek együtt a szakszervezet, a munkáltatók pedig egyre inkább a HR-t teszik meg a munkaügyi és alkalmazotti kapcsolatok őrzőjévé és alakítójává. Ennek ellenére egy „külső személy - tanácsadó, coach, vagy mediátor bevonása segíthetné a már nyílt konfliktusok, munkaügyi viták szakszerűbb, így hatékonyabb megoldását.
Vasárnap együttműködési megállapodást írt alá Balatonszemesen a 6 szakszervezeti konföderáció ifjúsági tagozata. Az együttműködési megállapodásban leszögezték: jövőben rendszeressé teszik az egymással való párbeszédet és egyeztetést és szükség esetén közösen lépnek fel a fiatalok érdekében.
Az átszervezések miatt folyamatos félelemben él-nek az oktatásban vagy az egészségügyben dolgozók. Erről beszélt Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke Népszava május elsején megjelent különszámában.
Nagyjából mindenki azt gondolja a hallgatók közül, hogy ez a lépés, az unió felettébb időszerű volt, a többség reménykedik benne, hogy az új tömörülés ütőképesebb lesz elődeinél.
Előkészítés alatt áll és rövidesen a parlament elé kerül a munka törvénykönyvének újabb módosítása. A módosítás célja egyrészről a törvénykönyv jelenleg hatályos rendelkezéseinek a pontosítása, másrészről azoknak az „anomáliáknak” és problémáknak a megoldása, amelyek az elmúlt hetekben, hónapokban sok jogalkalmazó, munkáltató és munkavállaló számára okoztak fejtörést – olvasható a piacesprofit.hu oldalán.
Augusztusban – januárig visszamenőleg – néhány tízezer forinttal emelkedhetnek az orvosi bérek, és körülbelül havi harmincezres többletre számíthatnak a diplomás szakdolgozók, ha a kormány rábólint az ágazati érdekvédők és a szakállamtitkárság között zajló bértárgyalás eddigi eredményeire – tudta meg a Népszabadság.
Négy bizottság dolgozik azon, hogy a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ), az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) közötti szorosabb együttműködést előkészítse - mondták csütörtökön az MTI-nek az érintett konföderációk vezetői, hangsúlyozva, hogy az év végére szeretnék létrehozni a szövetséget.
A szervezett dolgozók több mint kétharmadát kép viselő új országos érdek-képviseleti testületet hoz létre még ebben az évben a verseny- és a köz - szférában működő három legnagyobb szakszer vezeti konföderáció. A bejelentést május 1-jére tervezik.
A kormány a gyermekek és szülők érdekeit szem előtt tartva a tanítás zavartalanságának biztosításáért megegyezésre törekszik a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével (PDSZ) is - közölte az MTI-vel az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkársága, miután pénteken ismét tárgyaltak a szakszervezet elnökségével.