Négy esetben áttolható a tárgyévi megmaradt szabadság, illetve annak meghatározott része a következő évre - derül ki a LIGA Szakszervezetek jogi szakértőjének összefoglalójából.

  

   Az év végén bennragadt szabadságok kiadására vonatkozó szabályozást áttekintő, az MTI-hez eljuttatott tájékoztató kiemeli: a szabadságot kötelezően az esedékesség évében kell kiadni. Ha azonban a szabadság még az esedékesség évében megkezdődik, ezzel egybefüggően a következő évben legfeljebb öt munkanap kiadható.


    A következő év március 31-éig adható ki a szabadság, ha a dolgozó munkaviszonya az esedékesség évében október 1-jén vagy azt követően kezdődött, illetve ha a munkáltató kivételesen fontos gazdasági érdeke vagy a működését közvetlenül és súlyosan érintő ok miatt arra kollektív szerződés felhatalmazást ad.


    A munkáltató és a munkavállaló megállapodása alapján a szabadság harmadát a következő év végéig lehet kiadni. A 2014-ben esedékes szabadságokra azonban ez már nem vonatkozik, a jövő év január 1-jétől ugyanis a felek már csak az életkor alapján járó pótszabadság átvitelében állapodhatnak meg - hívja fel a figyelmet összefoglalójában Kéri Ádám.
    Ha a szabadságot a munkavállalónál felmerült ok miatt nem tudta kiadni a munkáltató az esedékesség évében, akkor a szabadságot az ok megszűnésétől számított 60 napon belül kell kiadni. Ilyen esetben akár az esedékesség évét követő év eltelte után is kiadható a szabadság.


    A szabadság időpontját legalább 15 nappal előre közölni kell. A munkáltató kivételesen fontos gazdasági érdeke, illetve működését közvetlenül és súlyosan érintő ok esetén a szabadság kiadásának időpontját módosíthatja, illetve a munkavállaló már megkezdett szabadságát megszakíthatja. Ebben az esetben azonban a munkavállaló kárát és költségeit meg kell téríteni.


    Fő szabály szerint a szabadságot a munkaviszony megszűnésének kivételével megváltani nem lehet.

 Forrás: mixoline.hu

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
További információk

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)
1146 Budapest, Thököly út 58-60.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel/Fax: (1) 473-14-29

Sajtókapcsolat: Kiss Balázs
Telefon: +3620-666-3539
Email: sajtó@eszt.hu

Friday the 29th. . Hostgator coupons adatments, adat visszallts, adathelyrellts, letrlt, formzott, particionlt, pen drive, bit byte bjt kilobjt kilobyte megabjt megabyte gigabjt gigabyte terabjt terabyte terrabjt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector szmtgp szerviz, szmtgp javts, pc javts otthonban, pc szerviz otthonban,  pc szerels otthonban, szmtgp javts otthonban, szmtgp szerviz otthonban, szmtgp szerels otthonban, laptop javts, laptop szerviz, laptop szerels otthonban szmtgp szerviz, szmtgp javts, pc javts otthonban, pc szerviz otthonban,  pc szerels otthonban, szmtgp javts otthonban, szmtgp szerviz otthonban, szmtgp szerels otthonban, laptop javts, laptop szerviz, laptop szerels otthonban