A brit kormányfő szerint Nagy-Britanniának csak a hozzá hasonló gazdasági fejlettségű EU-társállamokból lenne szabad engedélyeznie a korlátozás nélküli bevándorlást.


    David Cameron a The Daily Telegraph című tekintélyes konzervatív brit napilap szombati beszámolója szerint egy észak-angliai üzemlátogatáson előző nap kijelentette: új korlátozásokra van szükség az olyan „hibák” elkerülésére, amelyek lehetővé tették 1,5 millió közép- és kelet-európai munkavállaló beáramlását Nagy-Britanniába a 2004-es EU-bővítés óta.

    A konzervatív párti miniszterelnök ezzel arra utalt, hogy a Munkáspárt vezette előző brit kormány nem élt az átmeneti bevándorlási korlátozások lehetőségével az Európai Unió 2004-es keleti bővítése után. A brit belügyminisztérium korabeli előrejelzése évi 5-13 ezerre taksálta a keleti új tagállamokból érkező munkavállalók várható számát, hivatalos becslések szerint azonban a bővítés óta összesen 1-1,5 millió keleti EU-polgár települt le tartósan Nagy-Britanniában.

    Cameron a The Daily Telegraph szombati ismertetése szerint a gyárlátogatáson kijelentette: a jelenlegi brit kormány máris „nagyon kemény” szabályozási intézkedéseket foganatosít, ő azonban úgy gondolja, hogy a jövőben „ennél is tovább kell menni”. A brit miniszterelnök szerint ha új országok csatlakoznak az EU-hoz, Nagy-Britanniának ragaszkodnia kell a jelenleginél hosszabb átmeneti korlátozási időszakok érvényesítéséhez.

    Cameron szerint azt is meg lehetne szabni, hogy „addig nincs szabad mozgás”, amíg az új tagállamok nem érik el az unió átlagos GDP-értékének bizonyos hányadát.

    „Ki kell mondani, hogy amíg (az új EU-tagok) gazdasága és gazdagsága nem ér el a miénkhez hasonló szintet, addig nem biztosítható a korlátozás nélküli mozgás” - fogalmazott a kormányfő.

    David Cameron „nagyon rossz döntésnek” nevezte, hogy a 2004-es EU-bővítés után az akkori brit kormány nem élt az átmeneti korlátozásokkal. Az új keleti tagállamok munkavállalói „azonnal hozzáférhettek a brit munkahelyekhez, annak ellenére, hogy Lengyelország és a többi (térségi) ország jóval szegényebb nálunk (...) Ennek következtében sokkal többen érkeztek, mint amennyire bárki számított; 1,5 millióan jöttek ide” - fogalmazott a brit miniszterelnök.

    A szombati The Daily Telegraph idéz egy kérdés-felelet fórumból is, amelyet a lap szerint Andor László, a foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős EU-biztos tartott a Twitter üzenőportálon. Az újság idézete szerint a magyar EU-biztos hangsúlyozta, hogy felelős politikusoknak óvakodniuk kell az idegengyűlölő reakciók legitimálásától, és Nagy-Britanniának is kerülnie kell az olyan retorikát és intézkedéseket, amelyek miatt mások szemében „utálatossá” válhat.

    London az EU-bevándorlás szabályozásának jelentős szigorítását célzó tervei miatt már az elmúlt hetekben is komoly konfliktusba keveredett Andor Lászlóval, akinek nemrégiben elhangzott - a mostanihoz hasonló - bíráló kijelentéseit éles ellenkritikák fogadták brit politikusok és a brit sajtó részéről is.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
További információk

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)
1146 Budapest, Thököly út 58-60.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel/Fax: (1) 473-14-29

Sajtókapcsolat: Kiss Balázs
Telefon: +3620-666-3539
Email: sajtó@eszt.hu

Saturday the 20th. . Hostgator coupons adatments, adat visszallts, adathelyrellts, letrlt, formzott, particionlt, pen drive, bit byte bjt kilobjt kilobyte megabjt megabyte gigabjt gigabyte terabjt terabyte terrabjt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector szmtgp szerviz, szmtgp javts, pc javts otthonban, pc szerviz otthonban,  pc szerels otthonban, szmtgp javts otthonban, szmtgp szerviz otthonban, szmtgp szerels otthonban, laptop javts, laptop szerviz, laptop szerels otthonban szmtgp szerviz, szmtgp javts, pc javts otthonban, pc szerviz otthonban,  pc szerels otthonban, szmtgp javts otthonban, szmtgp szerviz otthonban, szmtgp szerels otthonban, laptop javts, laptop szerviz, laptop szerels otthonban