Ki kell fizetni a jubileumi pénzeket az egészségügyben. 

 

Több tízmillió forintot is nyerhet az egészségügyben dolgozók ezreinek egy szakszervezet azzal, hogy megnyerte az egri, állami fenntartású kórház ellen indított, precedensnek is tekinthető pert. Összesen 27 egészségügyi intézményben több ezer ember jubileumi jutalmát tartották vissza azzal az indokkal, hogy az intézmények működési formájának kényszerű változtatása miatt megszakadt a jogfolytonosság. A jubileumi pénz azonban mostantól jogszerűen ismét jár, de nem adják önként, pereskedni kell érte.

Perek dömpingjét indíthatják azok az egészségügyben dolgozók, akiktől megvonta munkaadójuk a jubileumi jutalmat, mert szerintük megszakadt az érintettek munkaviszonyának a jogfolytonossága akkor, amikor a korábbi állami fenntartású egészségügyi intézményeket gazdasági társasági formába kényszerítették - jelentette be Székely Tamás, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) elnöke. Az állam 2011-ben összesen 27 fekvőbeteg-szakellátó, és ehhez kapcsolódó egészségügyi háttérszolgáltatásból alakított teljes mértékben állami tulajdonú gazdasági társaságot, majd két évvel később ezt is megváltoztatva ismét költségvetési intézményé tette. A munkaadók erre a két évre hivatkozva állítják: nincs jogfolytonosság, nem jár a jubileumi pénz a 30, 40, 50 éve dolgozóknak. Az eljárással egészségügyiek ezreit károsíthatja meg az állam.

Az ASZSZ az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézetnél dolgozók érdekében, az Egri Ápolási Szakszervezet és az Autonóm Területi Szakszervezet kezdeményezésére indított eljárást. Az Egri Munkaügyi Bíróság kimondta: ki kell fizetni a jubileumi pénzeket, a munkaviszonyt ugyanis ilyen helyzetben folytonosnak kell tekinteni. A döntést a napokban az Egri Törvényszék is megerősítette.

Az eredmény példaértékű, hiszen gyakorlatilag az állam ellen nyert a szakszervezet - mondta Székely, aki szerint mostantól jó eséllyel indulnak azoknak a károsultaknak a nevében is, akik a sikeren felbuzdulva segítséget kérnek majd a tőlük. Pontos számokról egyelőre nem tudni, de elképzelhető, hogy a hasonlóan sikeres bírósági eljárások hatására több tízmillió forintot lesz kénytelen kifizetni az állam azoknak, akiktől jogtalanul megvonta a jubileumi jutalmakat.

A bíróság ugyanis a vonatkozó jogszabály alapján úgy fogalmazott, hogy az érintett dolgozók munkaviszonyát úgy kell tekinteni, mintha a gazdasági társasági formában töltött időtartam alatt is közalkalmazotti jogviszonyban lettek volna.

 

Forrás: inforadio.hu

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
További információk

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)
1146 Budapest, Thököly út 58-60.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel/Fax: (1) 473-14-29

Sajtókapcsolat: Kiss Balázs
Telefon: +3620-666-3539
Email: sajtó@eszt.hu

Friday the 29th. . Hostgator coupons adatments, adat visszallts, adathelyrellts, letrlt, formzott, particionlt, pen drive, bit byte bjt kilobjt kilobyte megabjt megabyte gigabjt gigabyte terabjt terabyte terrabjt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector szmtgp szerviz, szmtgp javts, pc javts otthonban, pc szerviz otthonban,  pc szerels otthonban, szmtgp javts otthonban, szmtgp szerviz otthonban, szmtgp szerels otthonban, laptop javts, laptop szerviz, laptop szerels otthonban szmtgp szerviz, szmtgp javts, pc javts otthonban, pc szerviz otthonban,  pc szerels otthonban, szmtgp javts otthonban, szmtgp szerviz otthonban, szmtgp szerels otthonban, laptop javts, laptop szerviz, laptop szerels otthonban