A magyar gazdaság fejlődésének legnagyobb lehetősége a megfelelő számú és minőségű munkaerő megléte, hiánya azonban gátolhatja a fejlődést a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiaci és képzési államtitkára szerint.


    Czomba Sándor csütörtökön Nagykanizsán, a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja által szervezett pályaválasztási kiállításon és szakmabemutatón elmondta, a Magyarország iránt érdeklődő külföldi befektetőknek ma már mindig az az első kérdésük, hogy van-e elég és jól képzett munkaerő.

    Hozzátette: a tervek szerint 2015 szeptemberétől azért kerülne az NGM-hez a szakképzés, mert meg kell megakadályozni a munkanélküliség újratermelődését, aminek egyik legfontosabb záloga a szakképzés.

    Az államtitkár kifejtette: egyszerre jellemzők Magyarországon az osztrák vagy a görög foglalkoztatottsági adatok, vagyis az ország nyugati felén egyes térségekben alig néhány százalék, míg a keleti országrészben akár 20 százalékot is meghaladja a munkanélküliek aránya. A 400 ezernél kevesebb regisztrált álláskeresőből 260 ezren nem rendelkeznek szakképzettséggel, de ma már egy érettségi is kevésnek bizonyul a munkaerőpiacon - tette hozzá.

    Kitért arra is, hogy 1990-ben még 174 ezren végeztek az általános iskolákban, tavaly azonban már csak 120 ezren. A tanulói létszám tehát harmadával csökkent, de ez a hiány 90 százalékban a szakiskolákat érintette, a létszám azokban csökkent leginkább.

    Elmondta: a hazai munkaerőpiacon egyszerre van jelen a munkanélküliség és a munkaerőhiány. Több szakmunkásra és technikusra lenne szükség, hiányzik a jól képezett és megbízható, széles körű ismeretekkel rendelkező munkavállaló, ugyanis a gazdálkodók ma már nem az olcsó betanított munkásokat keresik.

    Előnytelen a képzési struktúra, bizonytalan a szakmai tudás, gyenge a képzettség - sorolta a bajokat. Ennek megoldásaként növelni kell a szakképzési rendszer vonzerejét, vissza kell adni a kétkezi munka becsületét, biztosítani kell a képzési rendszeren belül az átjárhatóságot, hogy többen válasszák a szakképzést.

    Úgy vélte, szükség van a duális képzés erősítésére a képzőhelyek és a képzési lehetőségek bővítésével, illetve a résztvevők arányának növelésével, a középfokú oktatás sikeressége azonban az alapfokú oktatás minőségén múlik.

    „Ha funkcionális analfabéták kerülnek a szakiskolákba”, akkor sikertelen lesz a szakmák oktatása, az általános iskolából érkezőknél a kettes osztályzatnak „valóban elégséges tudást kellene tükröznie” - fogalmazott Czomba Sándor.

    Az államtitkár szólt arról is, hogy a tervek szerint az iskolai rendszerű nappali szakképzésben kitolnák a jelenlegi 21 éves korhatárt, az ösztöndíjrendszer finomhangolásával pedig szeretnék a hiányszakmát választókat jobban támogatni. A felnőttoktatásban a gyakorlatorientált szakmákra is kiterjesztenék az ösztöndíjat, és lehetővé tennék a kisebb óraszámú szakmaoktatást is.

    A jelenlegi 48 ezerről 2018-ra 70 ezerre kívánják növelni a tanulószerződéses fiatalok számát, s a szakközépiskolákban is szeretnék bővíteni az így tanuló diákok arányát. A kamarák közreműködésével több gyakorlati képzőhelyet kívánnak bekapcsolni a duális képzési rendszerbe, a jelenlegi 8 ezerről 20 ezerre növelnék a résztvevő gazdálkodó szervezetek számát.

    Az NGM 2015 szeptemberétől homogén szakképzési intézményrendszert képzel el, vagyis a gimnáziumok elkülönülnének a szakképző iskoláktól. Tervezik a szakképzőkben dolgozó pedagógusoknak is életpálya modell kialakítását, és már a tanárképzésbe beépítenék a szakképzésre és felnőttképzésre vonatkozó ismereteket - fejtette ki Czomba Sándor.

 

Forrás: szakszervezetek.hu

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
További információk

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)
1146 Budapest, Thököly út 58-60.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel/Fax: (1) 473-14-29

Sajtókapcsolat: Kiss Balázs
Telefon: +3620-666-3539
Email: sajtó@eszt.hu

Thursday the 28th. . Hostgator coupons adatments, adat visszallts, adathelyrellts, letrlt, formzott, particionlt, pen drive, bit byte bjt kilobjt kilobyte megabjt megabyte gigabjt gigabyte terabjt terabyte terrabjt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector szmtgp szerviz, szmtgp javts, pc javts otthonban, pc szerviz otthonban,  pc szerels otthonban, szmtgp javts otthonban, szmtgp szerviz otthonban, szmtgp szerels otthonban, laptop javts, laptop szerviz, laptop szerels otthonban szmtgp szerviz, szmtgp javts, pc javts otthonban, pc szerviz otthonban,  pc szerels otthonban, szmtgp javts otthonban, szmtgp szerviz otthonban, szmtgp szerels otthonban, laptop javts, laptop szerviz, laptop szerels otthonban