Módosítaná a kormány a jogállási törvényeket a közszférába vetett bizalom erősítése érdekében.


    Az Igazságügyi Minisztérium pénteken közleményben tájékoztatta az MTI-t, hogy Trócsányi László igazságügyi és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter előterjesztése alapján a kormány csütörtöki ülésén elfogadta az egyes jogállási tárgyú törvények módosításáról szóló javaslatot.

    A közleménye szerint a törvénymódosítással egyértelművé válik, hogy a közigazgatási szerv munkáltatóként az alkalmazottaival szemben közvádra üldözendő bűntett miatt indult büntetőeljárásról - amennyiben a foglalkoztatottal a megalapozott gyanút közölték -  azonnal tudomást kell, hogy szerezzen.

    A szaktárca jelezte: a bejelentési kötelezettség már most levezethető a jelenlegi szolgálati jogviszonyt rendező szabályozásokból, a módosítással ugyanakkor egyértelművé válik e kötelezettség tartalma, valamint a nem teljesítéséhez szankciót is kapcsol a jogalkotó.

    Indokolásként a tárca közleményében az áll, hogy a kormány kiemelt célkitűzése a közszférába vetett bizalom növelése, ennek érdekében kiemelt figyelmet fordít foglalkoztatottjai feddhetetlenségére.

Forrás: szakszervezetek.hu

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
További információk

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)
1146 Budapest, Thököly út 58-60.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel/Fax: (1) 473-14-29

Sajtókapcsolat: Kiss Balázs
Telefon: +3620-666-3539
Email: sajtó@eszt.hu

Saturday the 20th. . Hostgator coupons adatments, adat visszallts, adathelyrellts, letrlt, formzott, particionlt, pen drive, bit byte bjt kilobjt kilobyte megabjt megabyte gigabjt gigabyte terabjt terabyte terrabjt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector szmtgp szerviz, szmtgp javts, pc javts otthonban, pc szerviz otthonban,  pc szerels otthonban, szmtgp javts otthonban, szmtgp szerviz otthonban, szmtgp szerels otthonban, laptop javts, laptop szerviz, laptop szerels otthonban szmtgp szerviz, szmtgp javts, pc javts otthonban, pc szerviz otthonban,  pc szerels otthonban, szmtgp javts otthonban, szmtgp szerviz otthonban, szmtgp szerels otthonban, laptop javts, laptop szerviz, laptop szerels otthonban