A Műegyetemi Állásbörze kiváló lehetőséget nyújt a diplomás pályakezdőknek és a néhány éve már aktívan állást kereső Y generáció tagjainak is.

A fiatalok nagy része találkozott már a munkakeresők ördögi körével, amikor az állást kereső munkát szeretne, a munkáltató azonban olyan embert akar foglalkoztatni, aki már kellő szakmai tapasztalattal bír. De hogyan lesz szaktudása valakinek, ha nem kap lehetőséget arra, hogy megszerezze?

„Szerencsére a közép-, és nagy vállalatoknál egyre elterjedtebbek az úgynevezett gyakornoki programok, melyek kiváló lehetőséget adnak, hogy megfelelő rutint szerezhessenek a fiatalok. Kiállítóink több ezer állást kínálnak, melyek 39 százaléka tapasztalt munkavállalóknak, 36 százaléka pályakezdőknek, míg 25 százalékuk kifejezetten hallgatóknak szól" - mondta Kiss Gergő, az esemény szervezője.
Nagy kérdés lehet az is, hogy friss diplomásként, pályakezdőként, vagy néhány év tapasztalattal, milyen kilátás vár az Y generáció tagjaira.

"2020-ra a munkaerőpiac fele Y generációsokból áll majd, 2025-re pedig a 75 százaléka" - mondta Nemes Orsolya, Y generációs szakértő. "A Baby Boomerek nyugdíjba mennek, és mivel egy elöregedő társadalomban élünk, rengeteg pozíció üresedik meg. Ezeket a munkahelyeket kell a cégeknek tehetséges fiatalokkal feltölteni. Az erőviszonyok így a munkáltatók helyett sokkal inkább a munkavállalók felé tolódnak át. Mivel a fiatalok a cégekre is brandként tekintenek, azokat választják az álláskeresés során, akiknek a missziójával, értékrendjével és vállalati kultúrájával azonosulni tudnak. A tehetségek harcának korszaka véget ér és tehetségekért folytatott harccá alakul. Az állásbörze a vállalatoknak is remek alkalom, hogy a fiatal talentekkel találkozzanak és megmutassák nekik, kik is ők valójában és miért érdemes nálunk dolgozni."

Magyarország legnagyobb álláskereső rendezvénye a Műegyetemi Állásbörze, mely idén, 2015. március 18-19. között immár 40. alkalommal nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt. A börzén közel 200 kiállító több ezer hazai és külföldi állásajánlata és szakmai gyakorlati lehetősége közül válogathatnak a látogatók. A sikeres álláskereséshez nélkülözhetetlen felkészülést pedig ingyenes tanácsadásokkal és előadásokkal is segítik a helyszínen. Az esemény nyitott bárki számára, aki aktívan állást keres, vagy aki csupán tájékozódni szeretne a munkáltatók igényeiről és a könnyebb elhelyezkedés feltételeiről.

„A Műegyetemi Állásbörzén a mérnöki végzettség mellett informatikai, pénzügyi, közgazdasági, logisztikai képzettséggel rendelkezőknek is számtalan lehetőséget kínálnak kiállítóink. A legnagyobb igény idén is a villamosmérnökökre van, de több, mint 80 munkaadó kínál állást gépészmérnököknek és informatikai végzettséggel rendelkezőknek is. A kevésbé keresett bölcsész, jogi, természettudományi és vegyészmérnöki végzettségűeknek is 20-20 cég hirdetett meg nyitott pozíciókat. Örömünkre szolgál, hogy visszatértek az építő cégek a rendezvényre, így az építész- és építőmérnökök is 16-20 munkáltató ajánlatai közül válogathatnak. 36 kiállítónk pedig olyan pozíciókat is hirdet, melyek betöltéséhez nem szükséges szakképzettség."- mondta Kiss Gergő, az esemény szervezője.

Hunya Pál, a LEGO Manufacturing Kft. toborozási konzultánsa elmondta, hogy miért hasznos a kiállítóknak a Műegyetemi Állásbörzén való részvétel: „az ilyen eseményeken lehetőségünk van arra, hogy részletesen bemutassuk a céget, a működést és meghirdessük a nyitott pozíciókat. A személyes találkozás a munkaadónak és a munkavállalónak is különösen hasznos. Nyíregyházi gyárunk LEGO termékek gyártásával foglalkozik, ennek megfelelően a termeléshez kapcsolódó szaktudás a leginkább keresett nálunk. Többféle munkakör betöltésére van lehetőség, természetesen technikusokat és mérnököket is keresünk, de ezen kívül a termelés támogatásához kapcsolódó területeken vannak jellemzően nyitott pozícióink (például IT, Termeléstervezés, Épületüzemeltetés, Pénzügy, HR, stb.). A hallgatóknak gyakornoki programokkal, a friss diplomásoknak pedig pályakezdő pozíciókkal tudunk szolgálni. Szeretünk fiatalokkal dolgozni, mert bennük kellő lelkesedés, elkötelezettség, nyitottság van, és gyorsan tanulnak."

Forrás: figyelo.hu

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
További információk

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)
1146 Budapest, Thököly út 58-60.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel/Fax: (1) 473-14-29

Sajtókapcsolat: Kiss Balázs
Telefon: +3620-666-3539
Email: sajtó@eszt.hu

Saturday the 20th. . Hostgator coupons adatments, adat visszallts, adathelyrellts, letrlt, formzott, particionlt, pen drive, bit byte bjt kilobjt kilobyte megabjt megabyte gigabjt gigabyte terabjt terabyte terrabjt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector szmtgp szerviz, szmtgp javts, pc javts otthonban, pc szerviz otthonban,  pc szerels otthonban, szmtgp javts otthonban, szmtgp szerviz otthonban, szmtgp szerels otthonban, laptop javts, laptop szerviz, laptop szerels otthonban szmtgp szerviz, szmtgp javts, pc javts otthonban, pc szerviz otthonban,  pc szerels otthonban, szmtgp javts otthonban, szmtgp szerviz otthonban, szmtgp szerels otthonban, laptop javts, laptop szerviz, laptop szerels otthonban