Ha csak a jövő évi inflációs várakozásokat figyelembe vevő minimálbér-emelésben tudnak csak megállapodni az érintett felek, akkor is átlépheti a 100 ezer forintot a legkisebb bér mértéke. A szakszervezetek javaslata ennél többről szól, de a VOSZ szerint a most prognosztizált 2,4 százalékos inflációhoz szabott emelésig „el lehet menni”

Az MSZOSZ Szövetségi Tanácsa 2014-ben a kötelező legkisebb munkabér és a bérminimum 6 százalékos, valamint a keresetek 4,5 százalékos növekedését tartja szükségesnek, a minimálbér ennek megfelelően a jelenlegi 98 ezer forintról 104 ezer, a szakképzettséghez kötött bérminimum pedig 114 ezer forintról 121 ezer forintra nőne – közölte az érdekképviselet a napokban.

Az érdekvédelmi tömörülés célja a „dolgozói szegénység megszüntetése”. A szakszervezet szerint „tarthatatlan állapot, hogy a magyar dolgozók jelentős részének nettó keresete nem éri el a létminimum értékét”. Közölte álláspontját a Liga is, amely a minimálbért és a garantált bérminimumot egyaránt bruttó 5,5 százalékkal emelné jövőre.

Még októberben elkezdődnek a hivatalos egyeztetések a jövő évi bérekről – közölte válaszul a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A tárca tájékoztatása szerint a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) ülésén már informálisan volt szó a minimálbérről.
„Tisztelem a szakszervezeti álláspontot, de ilyen esetekben mindig ők rendelnek és mi fizetünk” – reagált a felvetésekre a Világgazdaságnak Dávid Ferenc . A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára lapunknak hozzátette: a kérdésben év végéig kell megállapodni, október közepén ebben a kérdésben még nincs sürgető határidő.

„A döntéshez érdemes lenne megvárni az első kilenchavi adatokat, amelyek november közepére már rendelkezésünkre fognak állni. Fontos lenne mindezeket a költségvetéshez, a jövő évi adószabályokhoz, valamint a vállalati jövedelmeket érintő szabályozáshoz igazítani, ezután lehet megalapozott tárgyalást folytatni” – fogalmazott a főtitkár.
A főtitkár szerint aggályos, hogy a szakszervezetek „meg sem említették” a minimálbérről tett javaslatuk megfogalmazásakor a meglévő munkahelyek biztonságát.

„Tisztában vagyunk azzal, hogy a minimálbér kevés, ám kiemelt cél lenne, hogy az elhamarkodott döntést elkerüljük, amely miatt esetleg emberek kerülhetnek az utcára. Ez már csak azért is fontos lenne, mert olyan munkavállalói körről van szó, akik később nagyon nehezen tudnak csak elhelyezkedni” – vetette fel Dávid Ferenc.

A főtitkár szerint az idén megvalósult minimálbér és garantált bérminimum-emelés átlagosan 5,5 százalékos volt, mindez „messze meghaladja az idei inflációt, amelyről már most lehet látni, hogy nem fogja elérni a 2,5 százalékot éves szinten. A minimálbér emelése tehát bőven meghaladta az inflációkövető mértéket.”

Dávid Ferenc kifejtette: a VOSZ álláspontja szerint a soron következő tárgyalásokon az inflációkövető emelésig „biztosan el lehet menni”. A jelenleg a jövő évre prognosztizált inflációs mérték 2,4 százaléknyi. Ha tehát a felek a következő hónapban csak ennyiben tudnak megegyezni, akkor is átlépi a minimálbér összege a 100 ezer forintot.


Forrás: Világgazdaság

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
További információk

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)
1146 Budapest, Thököly út 58-60.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel/Fax: (1) 473-14-29

Sajtókapcsolat: Kiss Balázs
Telefon: +3620-666-3539
Email: sajtó@eszt.hu

Thursday the 18th. . Hostgator coupons adatments, adat visszallts, adathelyrellts, letrlt, formzott, particionlt, pen drive, bit byte bjt kilobjt kilobyte megabjt megabyte gigabjt gigabyte terabjt terabyte terrabjt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector szmtgp szerviz, szmtgp javts, pc javts otthonban, pc szerviz otthonban,  pc szerels otthonban, szmtgp javts otthonban, szmtgp szerviz otthonban, szmtgp szerels otthonban, laptop javts, laptop szerviz, laptop szerels otthonban szmtgp szerviz, szmtgp javts, pc javts otthonban, pc szerviz otthonban,  pc szerels otthonban, szmtgp javts otthonban, szmtgp szerviz otthonban, szmtgp szerels otthonban, laptop javts, laptop szerviz, laptop szerels otthonban