Az ÉSZT szolidáris az SZFE oktatóival és hallgatóival
Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) megdöbbenve figyeli, hogy a több mint százötven éves Színház és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) milyen arrogáns támadás érte a fenntartó részéről. Az egyetemi autonómia lerombolása, a szakmai kérések és érvek figyelmen kívül hagyása intő példa lehet a többi átszervezés előtt álló magyar egyetem számára is.
Nem lehet, nem szabad pusztán politikai célok megvalósításáért feláldozni, ledarálni egy olyan egyetemet, amely – a fenntartó és a kuratórium állításai ellenére – magas színvonalú munkát végez.
Az ÉSZT fejet hajt az SZFE vezetőségének és szenátusának döntése előtt. Bátor kiállásukkal példát mutatnak az egész magyar felsőoktatás számára. Lemondásuk egyértelmű üzenet mindenki számára. Az SZFE hallgatói szintén minden elismerést megérdemelnek. Akcióikkal bizonyítják, hogy ragaszkodnak az egyetemi autonómiához, magukénak érzik, és nem adják könnyen az egyetemüket.
Az ÉSZT szolidaritását fejezi ki az SZFE minden oktatójával és hallgatójával. Veletek vagyunk!
¡No pasarán!
ÉSZT elnökség
Hat konföderáció nyilatkozata
A jelen nyilatkozatot aláíró 5 magyar szakszervezeti konföderáció kezdeményezi, hogy a Covid-19 járványhelyzet ismételt erősödése miatt Magyarország Kormánya az országos érdekegyeztetési intézményrendszer (VKF és OKÉT) keretei között folytasson érdemi konzultációt a következő negyedév és az előttünk álló két év gazdaság- és munkaerőpiaci védelmének kérdéseiről.
Az ÉSZT kéri az EMMI vezetését, hogy vizsgálja felül a kiadott járványügyi intézkedési tervét!
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma két héttel az tanév kezdete előtt küldte el az iskolaigazgatóknak a köznevelési intézményekre vonatkozó járványügyi intézkedési tervét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) hosszan részletezte nyílt levelében azokat a problémákat, amelyekre nem ad megoldást a minisztérium terve. A minisztérium válaszközleményében a felvetett problémákra nem reagál érdemben, ellenben ismét a PDSZ vezetőit és tagságát sértő kijelentéseket tesz, ahogy tette ezt már korábban is, amikor nincsenek valódi érvei.
A PDSZ levelében egy sor olyan problémát vet fel, amelyek megoldásához a fenntartónak többletforrást kellene biztosítania az iskolák számára. Ezekre sincs válasza a minisztériumnak. Az intézkedési terv alapján mindenki számára kiderül, hogy a minisztériumban ülő döntéshozók nincsenek tisztában az általuk irányított terület valós helyzetével. Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) felszólítja az EMMI vezetőit, hogy látszatintézkedések helyett, a szakmai- és érdekképviseletek bevonásával megalapozott cselekvési tervet dolgozzon ki.
A cseh szakszervezeti szövetség (CMKOS) elnökének szolidaritási üzenete a MASZS-SZEF-ÉSZT részéről a V4 országok partnerszervezeteihez intézett megkeresésre válaszul
Kedves Kollégák, Kedves Barátaim!
Nagyon komoly aggodalommal követjük a legújabb magyarországi fejleményekről kapott tájékoztatást. Az Orbán Viktor kormánya által tett legutóbbi lépések a szakszervezetet és a munkavállalói jogok megsértését jelentik.
A két legjelentősebb kezdeményezés egyike a 104/2020 kormányhatározat, ami a munkaadóknak egyoldalú felhatalmazást ad arra, hogy 24 hónapos munkaidő-határidőt rendeljen el, megtiltva az ettől való kollektív szerződéses eltérést. Ez az intézkedés kiegészíti a korábbi kormányrendeletet, amely felfüggeszti a Munka törvénykönyve rendelkezéseit a szükségállapot idejére.
A magyar kormány egy másik kezdeményezése, hogy elveszik a könyvtári, múzeumi, szociális kulturális központok, színházak és zenekarok dolgozóinak közalkalmazotti státuszát. Ez mintegy 20 000 alkalmazottat érint.
A kormány váratlan és különösen cinikus intézkedései, a szakszervezetekkel való konzultáció nélkül, minden nemzetközi munkaügyi norma megsértését jelentik. Sem ez az eljárás, sem annak szándékai nem elfogadhatók és igazolhatók, különösen most, a koronavírus-járvány idején, amikor a szakszervezetek a közegészségügyi helyzet miatt csökkentett lehetőségekkel bírnak a kommunikáció és a gyülekezés korlátozása miatt.
Egyértelműen tiltakozunk a magyar munkavállalókkal szembeni ilyen bánásmód ellen, amelyek sajnos nem elszigetelt akciók, de a jelenlegi magyar rezsim sajátos szakszervezet- és munkásellenes politikájának része.
Szeretnénk kifejezni szolidaritásunkat a magyar munkavállalók felé, támogatva kollégáinkat ezekben a nagyon nehéz időkben.
Szolidaritással,
Jozef Stredula
elnök
CMKOS