Elhunyt Kordás László, a MASZSZ korábbi elnöke
Megrendülve értesültünk, hogy Kordás László a Magyar Szakszervezeti Szövetség korábbi elnöke, a Magyar Országgyűlés képviselője - 2023.január 30-án – tragikus hirtelenséggel elhunyt.
Kordás László 1969. november 28-án született, 1984-ben, még tanulóként lett a Vasas Szakszervezet tagja. A budapesti Ikarus Járműgyárban kezdett dolgozni, először helyben, majd az országos Vasas munkájába bekapcsolódva részt vett az ifjúsági szervezet megalapításában. 1997-ben alapító elnöke volt az Autóbuszgyártók Vasas Szakszervezetének, a NABI Kft.-nél. A Vasas Ifjúsági Bizottság titkára, majd elnöke lett, ebben a minőségében részt vett a Vasas elnökségének és szövetségi tanácsának tevékenységében. A Vasas vezetésének bíztatására munkája mellett tanult, hogy magasabb szintű kihívásoknak is eleget tudjon tenni. Közgazdász diplomát, később pedig energiagazdálkodási szakközgazdász képesítést szerzett.
Mindig harcos, elkötelezett tisztségviselő, a munkavállalói érdekekért kiálló, azokat képviselő, közösségteremtő ember volt. Ezt felismerve, az ezredfordulón a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége ifjúsági szervezetének, a Szakszervezetek Ifjúsági Szövetségének titkára, majd elnöke lett.
2015-től 2021-ig állt a Magyar Szakszervezeti Szövetség élén. Elnöksége idején, akárcsak korábban a Vasas Szakszervezetben, illetve a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége alelnökeként, mindvégig következetes kitartással küzdött a munkások érdekeiért, erkölcsi és anyagi megbecsüléséért azért, hogy a magyar munkavállalók valóban európai körülmények között dolgozhassanak. Szakszervezeti elkötelezettségét – melyet vasas tagságával is mindvégig kifejezett –, szakértelmét tárgyalópartnerei is elismerték és nagyra becsülték. Szívügyének tekintette a közös fellépést, a szakszervezetek és konföderációk együttműködését is. Meggyőződése volt, hogy valós eredményeket csak fáradhatatlan, szakmailag hiteles munkával lehet elérni.
Halála pótolhatatlan veszteség mindannyiunk, az egész magyar szakszervezeti mozgalom számára.
Őszinte részvétünk a családjának és osztozunk gyászukban!
Forrás:http://www.szakszervezet.net/hirek/97/Elhunyt%20Kord%C3%A1s%20L%C3%A1szl%C3%B3,%20a%20MASZSZ%20kor%C3%A1bbi%20eln%C3%B6ke
Az NGTT állásfoglalása
A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács 2022. 12. 09. megtartott plenáris ülésén az alábbi dokumentumot fogadta el a jelenleg kialakult energiaválság kapcsán.
Az ÉSZT és az OSZSZ kezdeményezi az Egészségügyi Szolgálati Érdekegyeztető Fórum összehívását
Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) és az Orvosegyetemek Szakszervezeti Szövetsége (OSZSZ) kezdeményezte Pintér Sándor belügyminiszternél, hogy alakítsa meg és hívja össze az Egészségügyi Szolgálati Érdekegyeztető Fórumot (ESZÉF).
Az ESZÉF létrehozásáról, a korona vírus járvány alatt bevezetett egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. C. törvény rendelkezik. A kormány a törvény életbe lépése óta ezt a fórumot még nem hívta össze
A jelenlegi jogi környezetben az ESZÉF lehet az egyetlen olyan fórum az egészségügy szereplői számára, amelyen közös, a pártpolitikától független, szakmai és érdekképviseleti egyeztetésre nyílna lehetőség, olyan kérdésekről, amelyek társadalmi egyetértést igényelnek. A most elfogadott salátörvényben szereplő egészségügyi átalakításról is célszerű lett volna az ESZÉF keretein belül előzetesen egyeztetni, mert az ÉSZT és az OSZSZ véleménye szerint, a média különböző felületein nem lehet érdemi és konstruktív párbeszédet folytatni, konszenzusos eredményeket elérni.
Az ÉSZT szolidáris a kirúgott pedagógusokkal
Egyre abszurdabb helyzetet idéznek elő a tankerületi vezetők és a kormány.
Miközben általános pedagógushiány van, és hatalmas óra terheléssel dolgoznak, megalázó bérekért a tanárok, aközben a tankerületi vezetők kirúgják azokat, akik felemelik hangjukat a tarthatatlan állapotok miatt. A kormány ellehetetlenítette a sztrájkot a pedagógus társadalom számára. Ezért a demonstrációk mellett az egyetlen járható út, a polgári engedetlenség maradt.
Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés a jogszerűen megszervezett munkabeszüntetést támogatja. Ugyanakkor megértjük azoknak az elkeseredett tanároknak a döntését, akik vállalják a retorziókkal fenyegető tankerületi levelek ellenére a vad sztrájkot. Minden tiszteletünk az övék. Igazi hősök.
A november 30-án kirúgott nyolc pedagógussal szolidárisak vagyunk!
Felháborító, hogy ilyen megalázó módon közlik velük a felmentésüket. Ezzel nem csak a felmentett tanárok kerültek nehéz helyzetbe, hanem a tanítványaik is. Mit gondol vajon a kormányról, a hazájáról az a fiatal, aki azt látja, hogy kegyetlenül megtorolja a hatalom, ha valaki szólni mer? A tankerületek fenyegető leveleikben folyton a tanulók jogait “védik”, közben az ilyen azonnali felmentésekkel ők sértik meg ezeket a jogokat.
Felszólítjuk a Kormányt, hogy azonnal kezdjen érdemi tárgyalásokat a pedagógus szakszervezetekkel, a tankerületek pedig foglalkozzanak a zavartalan oktatás feltételeinek megteremtésével.
Budapest, 2022. december 2.
ÉSZT
Tisztújító kongresszust tartott az ÉSZT
Dr. Kuti László elnök úr halála miatt rendkívüli tisztújító kongresszust tartott az ÉSZT 2022. november 29-én.
A küldöttek az ÉSZT elnökének dr. Antmann Katalint választották. Dr. Antmann Katalin elnökké választásával és Fehér Tibor lemondásával két alelnök választása is szükségessé vált. Alelnökké dr. Berki Zoltánt és Schumacher Ferencet választotta az ÉSZT kongresszusa.
Gratulálunk a megválasztásukhoz, munkájukhoz sok sikert kívánunk!
(A képen balról jobbra: dr. Berki Zoltán, dr. Dráviczki Sándor, dr. Antmann Katalin, Schumacher Ferenc)