A július kilencedikén elfogadott módosított Felsőoktatási Törvényben szereplő új jogszabály - mely szerint a sporttudományban doktori fokozattal egyenértékű az olimpiai érem megszerzése, és a művészeti felsőoktatásban bizonyos állami díjak szintén doktori fokozatnak minősülnek - az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) véleménye szerint a tudományos munka semmibe vétele.

Természetesen minden elismerésünk, a hazánkat az olimpiákon képviselő sportolóké, de nem gondoljuk, hogy az elmélyült tudományos munkát kiváltaná sportsikerük.

Az ÉSZT szeretné, ha Magyarországon is elismerné a kormányzat a tudományos munkát végző és doktori fokozatot elérő oktatókat, kutatókat. Jelenleg sem anyagilag, sem erkölcsileg nincsenek megbecsülve az életüket a tudománynak szentelő kollégáink. Pedig ők is hozzájárulnak nem kevés munkával és eredménnyel hazánk nemzetközi hírnevének öregbítéséhez.

Kérjük a kormányt, hogy gondolja át újra, és állítsa vissza az eredeti jogszabályi környezetet, mert az ÉSZT álláspontja szerint ez a változás tovább rontja az amúgy is megtépázott hírnevű magyar felsőoktatás hazai és nemzetközi elismertségét.

 

Dr. Kuti László

elnök

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
További információk

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)
1146 Budapest, Thököly út 58-60.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel/Fax: (1) 473-14-29

Sajtókapcsolat: Kiss Balázs
Telefon: +3620-666-3539
Email: sajtó@eszt.hu

Thursday the 28th. .