Nyomtatás

Kordás Lászlót választották a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSZSZ) elnökévé a következő négy évre a küldöttek a szövetség pénteki, első kongresszusán, amelyet Budapesten tartottak. Az alelnök Székely Tamás lett - írta meg az MTI.



    Kordás Lászlót, aki a Közmunkások Szakszervezetének főtitkára, 47 szavazattal választották elnökké, míg a másik jelölt, Pallagi Gyula 41 voksot kapott.     Az új elnök kiemelte: aktívabb közéleti szerepvállalásra, valódi érdekvédelemre készülnek, elsődleges céljuk pedig az, hogy a minimálbér nettója érje el a létminimum értékét.

    Hozzátette, hogy egyelőre 20 ezer forintos különbség van a kettő között, ami tarthatatlan. Kordás László elmondta: fontosnak tartja, hogy az integráció folytatódjon.

    Pataky Péter, az MaSZSZ leköszönő elnöke a sajtótájékoztatón kiemelte: az MaSZSZ az MSZOSZ és az Autonómok jogutódjaként működik tovább, tagjai a két konföderációt alkotó tagszervezetek.

    A MaSZSZ a magyar szakszervezeti mozgalom legnagyobb taglétszámú szakszervezeti szövetsége - hangsúlyozta.

    Székely Tamás alelnök is kiemelte, hogy a legnagyobb konföderáció jött létre Magyarországon. Rámutatott: a munkavállalók számos problémával küzdenek, ezeket meg kell oldani, és érdemi társadalmi párbeszédre van szükség. Megfogalmazása szerint az MaSZSZ szeretne „zászlóshajója” lenni az egyeztetéseknek. Úgy vélte, akcióképes szervezet jött létre, amely tettekben is képes lesz érdekeit érvényesíteni.

    Az MaSZSZ-t 2013-ban alakította meg három konföderáció: a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ), a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), valamint az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ). Az alapítók eredetileg azt tervezték, hogy a három szakszervezeti szövetség beolvad a létrejött új tömörülésbe, de végül csak az MSZOSZ és az Autonómok tagsága határozott így, a SZEF nem lépett be, így zárult le az egyesülési folyamat.  

    Pataky Péter, az MaSZSZ leköszönő elnöke elmondta, hogy az átadás-átvétel jövő héten indul, az átmenet pénzügyi és egyéb feltételei adottak.

    Emlékeztetett arra, hogy a SZEF február 21-én úgy döntött, nem  olvad be szövetségbe, de ettől függetlenül nem is lépett ki belőle, így a MaSZSZ tagszervezete lesz.

    A leköszönő elnök arról is beszélt, hogy elkészült a vagyonleltár tervezete: a MaSZSZ mintegy 1,4 milliárd forint vagyonnal rendelkezik. Pataky Péter kitért arra, hogy az alapszabály szerint két alelnököt kellett volna választani, de szimbolikusan - jelezve, hogy az integráció nem zárult le teljesen - egyelőre üresen marad a másik alelnöki szék.

    Ugyanezen megfontolásból 18 helyett 16 elnökségi tagot választanak a pénteki első kongresszuson - fűzte hozzá.

    A kongresszus elfogadta a leköszönő elnök beszámolóját, valamint a szövetség új programját.

    A sajtótájékoztatón kiosztott program szerint a szövetség kiemelt célja, hogy erősítsék az ágazatokon belüli, és azok közötti együttműködéseket.

    A MaSZSZ minden értelemben szolgáltató szakszervezetté válik, és így elősegíti, hogy tagszervezetei egységes szolgáltatások nyújtására legyenek képesek, valamint egy új információs rendszer kiépítésével közvetlenül a szakszervezeti tagokkal tudjanak kapcsolatot tartani - olvasható a programban.

    Azt is kiemelik, hogy „a kormány által életben tartott, sokszor korlátozott jogkörű társadalmi párbeszéd fórumok mellett” meg szeretnék teremteni az alternatív társadalmi párbeszéd rendszerét.

 

(Forrás: szakszervezetek.hu)