A visegrádi országok szakszervezeti vezetőinek éves találkozójára 2016. január 25-26.-án került sor Budapesten.

 

A CMKOS (Cseh Köztársaság), FZZ Forum, OPZZ, Solidarnosc (Lengyelország), KOZ SR (Szlovákia), ÉSZT, Liga, MASZSZ, MOSZ, SZEF (Magyarország) vezető képviselői megbeszélést folytattak országaik szociális és gazdasági helyzetéről, a bér- és munkaügyi kérdésekről, az ágazati kapcsolatokról, valamint a társadalmi párbeszéd helyzetéről a régióban.  Luca Visentini, az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) főtitkára, valamint Liina Carr, az ETUC konföderációs titkára jelenlétében megbeszélésre került sor arról, hogy milyen lépésekre van szükség az ETUC párizsi kongresszusán hozott határozatok és a következő 4 évre szóló akcióterv megvalósítása érdekében. A résztvevők egyetértettek abban, hogy az európai szociális párbeszédben figyelembe kell venni a közép-és kelet-európai országok sajátosságait.

 

A szakszervezeti vezetők véleményt cseréltek az érdekképviselet és az érdekvédelem eltérő feltételeiről, felhívva a figyelmet az érdemi szociális párbeszéd megvalósításának szükségességére minden szinten, annak érdekében, hogy elő lehessen mozdítani a fenntartható gazdasági és társadalmi fejlődést. A fejlődés feltétele a tisztességes munka és tisztességes bérezés. A gazdasági és munkaügyi statisztikák egyértelműen mutatják, hogy a gazdaság és a termelékenység növekedése a visegrádi régióban nem vezetett a bérek és az életkörülmények arányos emelkedéséhez.

 

 

Hangsúlyozták, hogy konkrét intézkedésekre van szükség a szegénység okainak felszámolása érdekében, melynek szintje stagnál, vagy növekszik a régió országaiban. Egyre több munkavállaló, valamint családjuk válik a „munkavállalói szegénység” áldozatává. Ez a jelenség viszont elfogadhatatlan és embertelen. A minimálbér szintjének el kell érnie a létminimum szintjét vagy meg kell azt haladnia. Ugyanakkor biztosítani kell minden munkavállaló számára az egészséges és biztonságos munkahelyi feltételeket. A munka és életfeltételek alakulásának követése érdekében a releváns gazdasági és munkaügyi statisztikák koordinált gyűjtésére és az európai adatokkal való összehasonlításra van szükség.

 

A V4 résztvevők hangsúlyozták, hogy a munka világának a demokráciája a demokratikus társadalmak elválaszthatatlan része és kiemelték, hogy a munka törvénykönyvének további szigorítása elfogadhatatlan. Jobb szabályozási környezetre van szükség a munkavállalók érdekében.

 

A résztvevők megvitatták a Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerséggel (TTIP) kapcsolatos kérdéseket. A szakszervezeti vezetők elutasítják, hogy a tárgyalások antidemokratikus és nem átlátható módon folynak. Felhívták a figyelmet, hogy a megállapodásnak tartalmaznia kell az európai szociális normák betartását, a munkavállalói jogok biztosítását. Aláhúzták, hogy az ISDS fejezetnek ki kell maradnia a megállapodásból, a közszolgáltatások kérdésével együtt.

 

A V4 országok szakszervezetei támogatásukról biztosították az ILO-nak a “Munka jövője” elnevezésű programjait, valamint a négy “Centenáriumi beszélgetések”-kel kapcsolatos regionális párbeszéd folytatására irányuló terveket, amelyet Grigor Gradev, az ILO vezető szakértője vezetett fel. Kifejezték elkötelezettségüket az iránt, hogy aktívan vegyenek részt ebben a folyamatban.

 

A szakszervezeti konföderációk köszönetüket fejezték ki a Friedrich Ebert Alapítványnak a találkozó támogatásáért.

 

Budapest, 2016. január 26.

 

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
További információk

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)
1146 Budapest, Thököly út 58-60.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel/Fax: (1) 473-14-29

Sajtókapcsolat: Kiss Balázs
Telefon: +3620-666-3539
Email: sajtó@eszt.hu

Tuesday the 16th. .