Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) nem tudja elfogadni azt az eljárást, ahogyan a kormány megszünteti az Országos Egészségpénztárat (OEP).

A bürokrácia csökkentésként beharangozott kormányzati ámokfutás nem csak a közszférában dolgozókat érinti hátrányosan, hanem az egész ország sorsára kihat.

Egy ilyen sokrétű feladatot ellátó szervezetet nem lehet pár hét leforgása alatt, hatástanulmányok készítése és szakértők és érdekvédők bevonása nélkül megszüntetni, és feladatait felosztani más hivatalok között.

 

Az OEP közel 2000 milliárd forintot kezelt évente. Reméljük, hogy a kormány nem erre az összegre vetett szemet, és nem forráskivonás a célja! A magyar egészségügy jelenleg is a szakadék szélén tántorog. Egy ilyen mértékben alulfinanszírozott ágazatból egyetlen forintot sem lehet kivonni.

Az tisztán látszik, hogy az OEP megszüntetésével a betegek kerülnek veszélybe! Az eddig sem rövid döntési mechanizmusok, tovább bonyolódhatnak.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumában most sem mernek önállóan dönteni a tisztviselők, tartva a tárca vezetőitől. Ha új feladatokkal találkoznak majd, nagy valószínűséggel megjósolhatóan „lefagy a rendszer”.

Az OEP által kezelt pénzeket átcsatornázni az Államkincstárhoz nem veszélytelen. Bizonyára mindannyian emlékszünk arra a fejetlenségre, ami novemberben kezdődött és hónapokig tartott az egészségügyi dolgozók bérének számfejtésekor. Egy ilyen rendszerszintű problémákkal küzdő szervezetet, mint az Államkincstár, tovább terhelni, előre vetíti az egészségügy finanszírozásának a teljes összeomlását.

 

Ha a kormány csak azért ragaszkodik az OEP megszűntetéséhez, mert presztízsveszteséggel járna számukra kihátrálni az év elején ötletszerűen bejelentett „bürokráciacsökkentésből”, akkor az ÉSZT azt mondja, hogy nincs miből veszíteniük! Lépjenek vissza!

 

 

Budapest, 2016. május 17.

 

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)
1146 Budapest, Thököly út 58-60.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel/Fax: (1) 473-14-29

Sajtókapcsolat: Kiss Balázs
Telefon: +3620-666-3539
Email: sajtó@eszt.hu

Tuesday the 16th. .