Nyomtatás

 

A V4 országok szakszervezetei szokásos találkozójukat tartották május negyedikén és ötödikén Prágában.

A két napos konferenciát a cseh CMKOS szakszervezeti szövetség szervezete a Friedrich Eber Alapítvány közreműködésével. Részt vevők között lengyel részről a NZZ Solidarnosc, az OPZZ és az FZZ volt jelen. Szlovákiát a KOZ SR szövetség képviselte. Magyarországról az ÉSZT és a SZEF küldöttei vettek részt.

 

Az első nap programja az Európai Szociális Pillérek megvitatásával kezdődött. A szakszervezetek elmondták, hogy ők mit képviselnek ezekben a kérdésekben, országaikban, és milyen a kormányaik hozzáállása a tervezethez.

Az első nap második napirendje az ETUC működésének kérdéseiről szólt. Az ETUC elnökségéből Esther Lynch személyesen részt vett, így ő vázolta fel a közeljövőben megoldandó feladatokat. Az egyik ilyen sarkalatos pont az ETUC tagdíjak emelése volt, amely a V4 országokat és a többi kelet-európai ország szakszervezeteit érintené. A jelenlévők egyet értettek abban, hogy szükség lehet a tagdíjak emelésére. Azonban közösen kérték, hogy a díjak megállapításánál az érintett országok átlagfizetéseit vegye figyelembe az ETUC elnöksége, ne az országok GDP-jét. Ez azért fontos, mert a kelet-európai országokban a bérek növekedése nincs összhangban az országok teljesítőképességével. Erről a problémáról további egyeztetések lesznek az ETUC elnöksége és az érintett országok szakszervezetei között.

 

A második napon a digitalizáció és automatizáció munkapiaci hatásairól volt szó, valamint a Társadalom 4.0 programról.

A hozzászólók egyet értettek abban, hogy nem lehet megállítani a technikai fejődést. Inkább a változásokra szükséges össztársadalmi válaszok kidolgozásában kell nagyobb szerepet vállalniuk a szakszervezeteknek. Ilyen például a képzés, továbbképzés rendszerének a jelenhez és a várható jövőhöz igazítása. Ebben lehet segítség, ha a hasonló munkaerő piaci helyzetű  V4 országok szakszervezetei összefognak.

 

A találkozó végén a részt vevők megállapodtak, hogy októberben Varsóban találkoznak ismét.