Nyomtatás

Budapestre érkezett Luca Visentini az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) főtitkára, az Európai Unió miniszterelnökeinél és minisztereinél tett látogatás sorozat egyik állomásaként.

Látogatásának fő célja az ETUC magyar tagszakszervezeti vezetőivel és Orbán Viktor miniszterelnökkel való egyeztetés az Európai Jogok Szociális Pilléréről (továbbiakban Szociális Pillér).

A Szociális Pillér az Európai Bizottság kezdeményezéseként indult, melynek célja a minimális normák meghatározása, például a méltányos bér, a nyugdíjak, az egészségügyi ellátás és a munkakörülmények terén. Az alapvető szociális védelmet európai szinten meghatározó Pillér az európai szakszervezetek körében széleskörű támogatást nyert. A kétéves tárgyalás sorozat végéhez közeledve úgy tűnt, hogy a magyar kormány nem támogatja a Pillért, ami annak EU szintű kihirdetését is veszélyeztetné. A gazdasági válság után azonban az Európai Bizottság ismét időszerűnek érzi az szociális Európa eszméinek támogatását, ezért most az európai szakszervezetekkel közös álláspontot képviselve szorgalmazza a Szociális Pillér kihirdetését, ami részben a jövőbeni EU támogatások igénybevételének feltételéül is szolgálhat. A Szociális Pillérrel kapcsolatban a szakszervezetek sérelmezik, hogy a magyar kormány az álláspontját nélkülük alakította ki.

 

A szakszervezetek álláspontja szerint a Szociális Pillér kötelező érvényű garanciákkal kell, hogy biztosítsa minden európai állampolgár életminőségének javítását. Az ETUC fontosnak tartja, hogy a Szociális Pillérben megfogalmazott elvek segítsék a keleti és nyugati bérek különbsége közötti kiegyenlítődést. Célkitűzés, hogy növekedjenek a bérek a Kelet-európai régióban, megvalósuljon az ETUC programja, miszerint hogy a minimálbérek érjék el az átlagbérek hatvan százalékát és a nemzetközi vállalatok telephelyei közötti nagymértékű bérkülönbségek csökkenjenek. Ebben a folyamatban a kormányok kiemelt felelőssége mellett meg kell erősíteni a kollektív alku rendszerét. A termelékenység és a foglalkoztatás növelése mellett minden munkavállalónak emelkedjen a fizetése, annak érdekében, hogy elkerüljük a társadalmon belüli feszültségeket és a bérrendszer torzulását.

 

A magyar konföderációk vezetői hangsúlyozták, hogy a Szociális Pillér megvalósulásához elengedhetetlen a szociális párbeszéd és kollektív alku rendszerének megerősítése minden szinten. Problémásnak tartják, hogy mind a köz- mind a versenyszféra érdekegyeztető fórumai kiüresedtek, valódi eredményekhez nem vezetnek. Valójában Magyarországon nincs érdemi szociális párbeszéd. A közszféra érdekegyeztető tanácsának még a versenyszféráénál is kevesebb joga van, például nem tehet javaslatot minimálbér emelésre. A konföderációk vezetői kiemelten fontosnak tartják a Munka törvénykönyve mielőbbi felülvizsgálatát.

 

Luca Visentini a délután folyamán az ETUC magyar tagszervezeteinek szakszervezeti konföderációs vezetőivel találkozott. A főtitkár a miniszterelnökkel történt megbeszélésről elmondta, hogy a találkozó nyílt és őszinte légkörben zajlott. Orbán Viktor kifejtette, hogy nem ellenzi a Szociális Pillér elfogadását, azonban azt két feltételhez köti. Az első a Visegrádi Négyekkel való közös álláspont kialakítása a témában, a másik feltétel pedig annak biztosítása, hogy a 20 Pillérben foglalt alapelv egyike se helyezze alacsonyabb szintre a már elért szociális eredményeket a tagállamokban. Előreláthatóan az ezzel kapcsolatos egyeztetések a hónap végéig lezárulnak. A miniszterelnök kihangsúlyozta, hogy a magyar kormány különböző lépéseket tett, például jelentősen megemelte a minimálbért, a közszférában pedig olyan életpálya modellt dolgoznak ki, amely megfelel ezen alapelveknek. Az ETUC főtitkára kérte Orbán Viktortól, hogy a kormányzat tegyen lépéseket annak érdekében, hogy a multinacionális cégek ugyanazért a munkáért ugyanazon termelékenységi szint mellett ne a Nyugat-európai bérek negyedét-ötödét fizessék! A miniszterelnök elmondása szerint pártolja a bérkonvergenciát, amennyiben az nem veszélyezteti a termelékenységet.  Továbbá megjegyezte, hogy nem elegendő csak a minimálbért emelni, hanem a minden munkavállalói réteg fizetését és vásárlói erejét növelni kell a kiszámítható gazdasági növekedés érdekében. A főtitkár a bérkérdések és a szociális párbeszéd kivételével elégedett volt a miniszterelnök úr hozzáállásával. Reméli, hogy a találkozó jó légköre hozzájárul ahhoz, hogy eredményeket érjenek el a szakszervezetek a szociális dialógus hazai erősítésének kérdéseiben is. A megbeszélés után az ETUC még szorosabb együttműködést kíván folytatni a magyar partnereivel.