Összefoglaló a Friedrich Ebert Stiftung 2018 március 27-i konferenciájáról

  

A stagnáló munkabérek hosszú évei után Magyarországon ma jelentős a bérnövekedés. Számos jele van azonban annak, hogy ez túl kevés és túl későn jött ahhoz, hogy érdemben javítsa a munkavállalók vásárló-erejét, megerősítse a jólétet szolgáló biztonsági hálót, és csökkentse a kivándorlási kedvet.

A német szociáldemokrácia értékeit képviselő Friedrich Ebert Stiftung (FES) ezért tartotta fontosnak, hogy a magyar választások előestéjén, március 27.-én konferencia keretében mutassa be az európai bérek alakulását, hitet tegyen a koordináció és a bérfelzárkózatás szükségessége mellett. Jan Niklas Engels, a FES Budapesti Irodájának vezetője köszöntőjében felidézte, hogy kormányzati adatok szerint Magyarországon tavaly 9,5%-kal emelkedett az átlagjövedelem, a minimálbér átlagosan 15%-kal, a magasan képzettek esetében 25%-kal nőtt. Ha csak a számokat nézzük, azt hihetnénk, hogy minden rendben van, ám az imponáló adatok mögött felsejlik egy másik kép is. Magyarországon a bérek még mindig jelentősen elmaradnak az európai átlagtól, egymillió munkavállaló csak minimálbért kap, a szakszervezetek szerint a magyarok több mint 30%-a a létminimum alatti jövedelemből él. Ezért is fontos, hogy konferencián vegyük számba az európai bérfelzárkóztatás helyzetét. Az irodavezető köszöntötte a konferencia illusztris nemzetközi résztvevőit és köszönetet mondott Andor László közgazdásznak, volt uniós biztosnak, valamit Pogátsa Zoltánnak, a Nyugat-magyarországi Egyetem docensének, a CEU oktatójának a szervezésben való közreműködésükért.

A vitaindító előadást Alfred Kleinknecht, a hollandiai Delft University of Technology professzora tartotta. Innováció, termelékenység és bérnövekedés című prezentációjában gazdag példatárral amellett érvelt, hogy az angolszász országokra jellemző liberális piacgazdasági modell hosszú távon kevésbé hatékony, mint az Európára és Japánra jellemző koordinált piacgazdaság. Az előbbi kevésbé védi a munkavállalói jogokat, mint az erősebb érdekvédelemre építő modell. A Kleinknecht professzor által bemutatott adatok szerint a liberalizált gazdaságokban 1975 óta lassúbb volt a reálbérek emelkedése, az egy munkaórára eső GDP növekmény, miközben az angolszász országokban 40%-kal több munkaórát dolgoztak az emberek, mint 43 éve. Azokban az országokban, ahol egyszerűbb a munkaerő felvétele, és egyszerűbb elbocsátani őket, könnyebben kiadják a cégek titkait, több ellenőrzésre, nagyobb management-bürokáciára van szükség. A vállalatok itt kevesebbet is fordítanak dolgozóik képzésére. Ahol nincsenek központosított bértárgyalások, ott könnyebben uralkodik el a félelem légköre, amely árt a kreativitásnak. Itt könnyű alacsonyan tartani a béreket, ez hosszú távon a középosztály eróziójához vezet, aminek fájdalmas következménye a Brexit és Trump győzelme.

Németországban 2015 volt a minimálbérek bevezetésének éve, akkor 8.50 euróban határozták meg a minimális órabért, melyet azóta 8,84-re emeltek. Ennek tapasztalatairól számolt be a konferencián Ulrich Walwei, a nürnbergi Munkaerő és Szakmakutató Intézet helyettes igazgatója. A minimálbérek bevezetése a nyugati országrészben 2,3%-os, keleten 3,9%-os bérnövekedést hozott. Érdekes jelenség, hogy a sok minimálbérest foglalkoztató nyugati cégek esetében mindössze 1,5%-os volt a növekedés, míg keleten 7,2%-os volt a bérnövekmény. Az erősen érintett vállalatok körében nem volt jelentős munkaerő-elbocsájtás, de sokkal óvatosabbak lettek a felvételben, csökkent a ledolgozott munkaórák száma. Ezek a cégek növelték áraikat és igyekeztek a továbbképzéseken takarékoskodni. A minimálbér bevezetése országosan nem volt hatással a GDP-re, csökkentette az alkalmi munkások számát és növelte a cégek által finanszírozott társadalombiztosítással rendelkezőkét. Nőtt a munka termelékenysége, csökkent a szakadék a férfiak és nők fizetése között, viszont nem változott az alacsony fizetésűek foglalkoztatásának aránya. 

Pogátsa Zoltán közgazdász, a Nyugat-magyarországi Egyetem docense, a CEU oktatója előadásában a versenyképesség és a bérek viszonyát vizsgálta. Kiinduló tétele az volt, hogy az egyes országok komparatív előnyeiről szóló korábbi elméletek érvényüket veszítették, manapság nem léteznek tisztán nemzeti vállalatok. Jellemző, hogy az Audi Hungária több tízezer magyart foglalkoztat és a magyar GDP 4%-át termeli. Ez magyar vagy német cég? Akkor, amikor transznacionális termelési láncolatról beszélünk, a nemzetközi verseny sem országok között zajlik, hanem egyes nemzetközi nagyvállalatok különböző országokban működő egységei között. Ebben az esetben hamis eredményre vezethet, ha a bérek emelését a termelékenységi mutatóhoz kötik. Előfordulhat ugyanis, hogy az alacsonyabb bér alacsonyabb termelékenységet okoz.

Tegyük fel, hogy egy autógyár az ülések gyártását áthelyezi Németországból Romániába, ahol alacsonyabbak a bérek. Így olcsóbb lesz az ülések előállítása, tehát csökkenthetik azok árát. Azaz a hozzáadott érték is kisebb (ár mínusz anyagköltség), miközben a romániai üzem ugyanolyan technológiával ugyanazt az ülést gyártja csak olcsóbban. A statisztikák azonban azt mutatják, hogy ahol magasabb a bér, ott magasabb a termelékenység is. Erre épül az a Pogátsa szerint hamis liberális érvelés, hogy keleten jogosan jár alacsonyabb bér, mert alacsonyabb a termelékenyég.

Az előadó szerint a magasabb termelékenységet biztosító innováció csak akkor tud elterjedni egy társadalomban, ha a gazdaságában van megfelelő kereslet. Nem csak a termelékenység emelkedésének van pozitív hatása a gazdaság növekedésére, hanem fordítva a gazdaság bővülése is húzza magával az innovációt. Ehhez azonban fizetőképes piac, erős középosztály kell, tehát magasabb bérekre és több munkahelyre van szükség. Pogátsa Zoltán R.C. Allen gazdaságtörténészt idézte, aki szerint a technológiai forradalom azért indulhatott el éppen Angliában, mert ott előtte magasra emelkedtek a bérek, volt erős kereslet, a polgárok meg tudták fizetni saját tanulásukat, gyógyításukat és a magasabb termelékenységű gépesítés jobban megérte, mint az élőmunka.  

Vajon megfeleltethető-e egymásnak az Európai Unió egységes piacának működése, a monetáris unió és az, hogy az unió közösségi jogának szociálpolitikai koordinációjából kimaradnak a bérek? Erre a kérdésre kereste a választ Georg Fischer a Bécsben működő Institute for International Economic Studies (WIIW) vezető kutatója. Megállapította, hogy bár határokon átnyúló egyeztetésre a bérek ügyében igen kevés példát látunk, azért vannak esetek, amikor az unió beavatkozik a bérek meghatározásába. Ilyen például a más uniós országokból érkező alkalmazottak egyenlő kezelésének kötelezettsége, a nemi diszkrimináció tilalma, és ilyenek a kiküldött alkalmazottak bérezésével kapcsolatos előírások is. Az idei éves növekedési felmérés (AGS) egyes megfogalmazásai is hasonló irányban hatnak, hiszen a reáljövedelmek növekedésének, az egyenlőtlenségek csökkenetésének fontosságát hangoztatják. Vannak további jelentős kezdeményezések is, ilyen például az országon belüli egyeztetések kiegészülése az országhatárokon átívelő megállapodásokkal. Fontos iránymutatás a Szociális Jogok Európai Pillérének 6b pontja, amely megfelelő minimálbérek bevezetésének jelentőségét hangsúlyozza. (Ebbe az irányba az EU a 2012-es Foglalkoztatási Csomaggal tette meg az első lépéseket.) Ma az Európai Parlament, a Tanács, illetve az Európai Szakszervezeti Szövetség egyetért abban, hogy a minimálbér kívánatos mértéke a mediánjövedelem 60%-a. Kérdés azonban, hogy ez az egyetértés elvezet-e tényleges hatáskörökhöz a minimálbér meghatározásának koordinációjában.

 A konferencia kelet-nyugati egyenlőtlenségekkel foglalkozó második részének elején Jan Drahokoupil, az Európai Szakszervezeti Intézet (ETUI) kutatója bőséges statisztikával szolgált arról, hogy milyen drámai a közép- és kelet európai országok alkalmazotti bérinek elmaradása a nyugat-európaitól. A német jövedelmeknek alig több mint harmadát keresik a magyarok. Az élen a szlovének állnak, 63%-kal, míg az emberek Bulgáriában a romániai béreknek csak ötödét keresik. Természetesen, a különbségek kisebbek, amennyiben a vásárlóértéket vesszük figyelembe. Az árszínvonal-korrekció után a magyarok bevétele a németek jövedelmének kicsit több, mint a felével ér fel,  a szlovéneké meghaladja a 80%-ot a bolgároké a 40-et. Érdekes tény, hogy a különbséget nem csökkenti, hanem növeli, ha egy-egy állásnak, beosztásnak megtaláljuk a pontos párját, és hasonló vállalatnál, hasonló munkakörű emberek jövedelmét vetjük egybe. Egy egyetemet végzett szakember a visegrádi országokban az árszínvonal-korrekció után is átlagosan havi 893,1 euróval keres kevesebbet, mint az észak-nyugati országokban dolgozó kollégája, Bulgáriában és Romániában 1164,5 euró a különbség.

A munkaerő elvándorlásának tényezői közül a közvélekedés ellenére sem a bérek különbsége a legfontosabb. Erről már Hárs Ágnes a Kopint-Tárki kutatója beszélt.  Az Európai Unióhoz 2004 után csatlakozott közép- és kelet-európai országok többségében a határok megnyitását hamarosan követte a gyorsan növekvő migráció. Az érintett országokban több tényező egyszerre hatott. Kedvezőtlenek voltak a munkapiaci mutatók, szakadozott az ellátórendszer védőhálója, nőtt a munkanélküliség, tehát a migrációt ösztönző hatások igen erőteljesek voltak, pont akkor, amikor néhány ország megnyitotta munkapiacát az intenzív beáramlás előtt. Magyarország esetében hasonló sokkhatást váltottak ki 2010 után a negatív gazdasági folyamatok, a kétszámjegyűre növekedett munkanélküliség és a belső intézményi környezet változásai. Ezt erősítette fel az ekkor szabaddá váló osztrák és német munkapiac vonzereje. A kutató adatai szerint nem csak az elvándorlás, de a hazatérés is jelentős. Ennek aránya – nem meglepő módon - a legfeljebb nyolc osztályt végzettek között a legmagasabb. A legkisebb hazatérési hajlandóságot a korcsoportok között egyébként is kiemelkedő arányban távozó 18-29 évesek mutatják. Hárs Ágnes rámutatott, hogy Magyarországon a migráció növekedésével párhuzamosan megjelent a „migráció kultúrája”. Ennek narratívája felülértékeli a külföldi élet előnyeit és így erősíti a migrációt meghatározó tényezők hatását, minthogy életstratégiákat, iskoláztatásra vonatkozó döntéseket építenek rá.

Vajon hogyan érvényesültek Magyarországon a szakszervezeti érdekvédelem klasszikus feladatai a bérek alakításában: sikerült-e garantálni a tisztes minimálbért, az elvárható részesedést a bruttó nemzeti termékből és sikerült-e kordában tartani ez egyenlőtlenségeket? Ezekre a kérdésekre kereste a választ előadásában Lajtai György, az Érdekvédelmi Tanácsadó Szolgálat (ÉTOSZ) igazgatója. Adatai azt mutatják, hogy Magyarországon a létminimum még a legalacsonyabb fizetések idei emelése után is magasabb marad, mint a minimálbér, továbbra is feladat, hogy sikerüljön a az állammal, a munkáltatókkal elismertetni, hogy a bér nem lehet kevesebb, mint egy felnőtt megélhetésének minimális összege. Az ÉTOSZ KSH adatok alapján végzett számítása azt mutatja, hogy a vállalatok hozzáadott értékéből egyre kevesebb jut a bérekre. A válság előtt ez 55% volt, 2015-re 50% alá esett, ma 53% körül jár és a minimálbérek emelkedése után sem éri el a válság előtti értéket. A hozzáadott értékből különösen kevés jut a nagy nemzetközi cégeknél. Míg az Audi németországi üzemeiben a hozzáadott érték 60%-át is meghaladja a személyi ráfordítás, Magyarországon ez éppen, hogy meghaladja a 20%-ot. Mindebből Lajtai György szerint az következik, hogy kezdeményezni kell a kormányzati beruházás-támogatási gyakorlat megváltoztatását, beleértve az úgynevezett stratégiai megállapodásokat is. Álláspontja szerint a bérfelzárkóztatás feladata nem teljesíthető decentralizált béralku keretében. Ágazati-szakmai megállapodásokat kellene kidolgozni és elfogadni és célszerű lenne a megállapodásokat támogató jogi infrastruktúra fejlesztése is.

 

A konferencia az Európai Szakszervezeti Szövetség főtitkárának nagy érdeklődéssel várt előadásával zárult. Luca Visentini kifejtette, hogy magának az Európai Uniónak is nagy szüksége van a bérek emelkedésére. Az egységes piac és a monetáris unió nagy ígérete volt a konvergencia, a lemaradók felzárkózása. Ez nem teljesült, ehelyett megszorítások jöttek, ami nagy csalódást okozott a bérből és fizetésből élők számára. Ez a csalódás vezetett az Európa ellenes hangulat erősödéséhez, a populizmus megerősödéséhez, a szélsőjobb népszerűségének sohasem látott növekedéséhez. Az Európai Unió keleti részén különösen nehéz a helyzet, hiszen ki kell mondani, a 2004-ben és az után csatlakozott országokban praktikusan nem működik sem a szociális párbeszéd, sem a kollektív alkuk rendszere. Viszont nem elfogadható, hogy a minimálbéreket az állam tárgyalások nélkül, egyoldalúan alakítsa. Pozitív jel, hogy már az Európai Bizottság és számos tagállam vezetője is felismerte, hogy az alacsonyan tartott bérek nem használnak a termelékenység növelésének. Valós konvergenciára, az egyenlőség erősítésére van szükség. Ezt vallják Franciaország, Németország, Svédország és Ausztria vezetői is. Ennek feltételei közé tartozik, hogy az egész unióban legyen általánosan elfogadott az elv, hogy a minimálbérek érjék el a medián-jövedelem 60%-át. Szükség van arra is, hogy a multik egyetértésével bevezessék a határokon átívelő szektorális kollektív béralkuk gyakorlatát, amelynek meg kell alkotni a jogi keretrendszerét is.      

Zárszavában Andor László kiemelte: a bérek emelkedésére  kedvező hatást gyakorolhat, hogy a makroökonómiai és a szociálpolitikai érvelés ma ugyanabba az irányba mutat, szemben az 5-6 évvel ezelőtti válságidőszakkal. Az Európán belüli kelet—nyugati aszimmetria komoly kihívás, amely új eszközöket hívhat életre az EU intézményrendszerében. Az EU további fejlődése nem szólhat csak Bankunióról és Tőkepiaci Unióról. El kell mozdulni a Szociális Unió felé, aminek egyik támasza lehet a bérek emelésében érdekelt, azt támogató erők szövetsége.

 

FES/Barát József

 

Alfred Kleinknecht

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
További információk

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)
1146 Budapest, Thököly út 58-60.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel/Fax: (1) 473-14-29

Sajtókapcsolat: Kiss Balázs
Telefon: +3620-666-3539
Email: sajtó@eszt.hu

Thursday the 28th. .