Nyomtatás

Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) sajnálattal fogadja, hogy a kormány szembemenve a dolgozók és az ország érdekével, olyan törvényeket szavazott meg tegnap, amelyek nem szolgálják Magyarország gazdasági és demokratikus fejlődését.

A rabszolgatörvény a nemzetközi nagytőke kérését szolgálja ki, ezt több kormányzati vezető is elismerte. A kormány ahelyett, hogy magas hozzáadott értéket létrehozó, innovatív befektetőket csábítana az országba, inkább összeszerelő üzemet csinál Magyarországból.

A közigazgatási bíróságok létrehozásával tovább nehezítik majd a sztrájkok és tüntetések megszervezését. A közszférában indított munkaügyi pereket is a kormány által kinevezett, függetlennek nem nevezhető bírók fogják tárgyalni. Nem lehet kétségünk, hogy egy munkavállalónak milyen esélye lehet így az állammal szemben.

Az ÉSZT továbbra is támogatja, és részt vesz a többi szakszervezet és szakszervezeti konföderáció minden megmozdulásán, amely segíthet jobb belátásra bírni a kormányt! Hisszük, hogy a munkavállalók érdekeit egy széleskörű összefogással eredményesen tudjuk képviselni. Kérjük, hogy a kormány azonnal üljön le tárgyalni a szakszervezetekkel, vegye komolyan a szakértők által felhozott érveket és vizsgálja felül álláspontját!