Észak-Rajna-Vesztfália munkaügyi minisztere anti-stessz törvényt vezetne be, amely megtiltaná, hogy a munkavállalókat munkaidőn kívül is el lehessen érni e-mailen vagy telefonon keresztül – írja a Wall Street Journal.

Míg a korábbi Munka törvénykönyve az átirányítási fejezetében kifejezetten tartalmazta az a rendelkezést, mely szerint az átirányítás a munkavállalóra nézve – különösen beosztására, képzettségére, korára, egészségi állapotára, vagy egyéb körülményeire tekintettel – nem járhatott aránytalan sérelemmel, a jelenleg hatályos törvény ezt már sajnos nem vette át – mondta el a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Van egy magyar mondás, mely szerint az öndicséret büdös – hagyjuk inkább, hogy mások ecseteljék, milyen jók vagyunk abban, amit csinálunk. Szakértőnk segít, hogy használjuk a referenciákat az online kommunikációban.

A jelenleg hatályos Munkavédelmi Törvény minden munkáltató részére előírja munkavédelmi szakember foglalkoztatását, kivételek a legkisebb cégek. Ám a törvényben ez a rész nem könnyen értelmezhető, ezért a munkáltatók számára nem biztos, hogy egyértelmű, mikor kell ez és mikor nem, hívja fel a figyelmet Kling Péter munkavédelmi szakmérnök. Összefoglaltuk, kinek, mikor és mennyi időben kell munkavédelmi szakembert foglalkoztatnia.

Miközben egyre csökken a magánszektorban dolgozók száma, az államiban folyamatosan növekszik.

A kormányfő szerint az új magyar államszerveződés alapja egy munkaalapú állam, amely nem liberális természetű. Orbán Viktor erről szombaton Tusnádfürdőn beszélt, a 25. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényén. A miniszterelnök e kijelentése váltotta ki a baloldali ellenzéki pártok bírálatát, míg a Jobbik azt kifogásolta, hogy a magyarság ügye hiányzott a beszédből.

A közelmúltban egyre népszerűbb téma, hogy a magyar fiataloknak milyen elképzeléseik, elvárásaik vannak a külföldi munkavégzésről. Mit is rejt emellett a valóság, milyen pozíciókra és milyen feltételekkel várják külföldön a magyarokat?

Felmondhat védett korban lévő alkalmazottjának a munkáltató, illetve munkaszerződés-módosítással csökkentheti-e a munkaidejét? – tudakolta az Adózóna olvasója. Kérdésére dr. Hajdu-Dudás Mária ügyvéd, munkajogász szakértőnk válaszolt.

Az európai uniós átlagnál kevesebbet túlóráznak a magyar munkavállalók, akik közül a teljes munkaidőben dolgozó nők átlagosan heti 40,2 órát, a férfiak 41,1 órát dolgoztak tavaly - derül ki a Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH) a munkaidővel kapcsolatos elemzéséből.

Nem kedvez a munkabiztonságnak a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) elnöke szerint, hogy az önálló munkavédelmi felügyelet kormányhivatalokba integrálása után 30 százalékkal kevesebb ellenőrzést végeznek a felügyelők.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
További információk

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)
1146 Budapest, Thököly út 58-60.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel/Fax: (1) 473-14-29

Sajtókapcsolat: Kiss Balázs
Telefon: +3620-666-3539
Email: sajtó@eszt.hu

Friday the 19th. .