A szakszervezetek 2014-re egységesen 103 500 forintos minimálbérre és 120 000 forintos garantált bérminimumra tettek javaslatot a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán.

Lehet létjogosultsága a szakszervezeti pluralizmusnak, de ez Magyarországon mostanra extrém méreteket öltött - hangoztatta Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke, amikor az új szakszervezeti tömörülés létrehozásának szükségességéről beszélt keddi sajtótájékoztatóján, Győrben.

Hogyan térhet vissza a munka világába egy kisgyermekes anya? A Holdam Egyesület gyakorlat-orientált workshopot tartott kedden „Családbarát foglalkoztatási fórum” címmel, ahol a munkáltatók és a civil szervezetek képviselői, illetve a kisgyermekes anyák megismerhették lehetőségeiket.

Elmarad a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete által tervezett sztrájk, mert a másik érdekvédelmi szervezet, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) csütörtök este megegyezett a munkáltatóval, a Sparral. Legalábbis Bubankó Csaba, a független szakszervezet elnöke erről tájékoztatta lapunkat. Az érdekvédő azért is fájlalta a társszervezet lépését, mert a bíróság törvényesnek ismerte el a sztrájk indokait.

Valós a bölcsődei dolgozók bérproblémája, de a szakszervezetek valódi megoldást várnak, nem hálapénzt.

A napokban Erőss Gábor, a Párbeszéd Magyarországért (PM) Társadalompolitikai Kabinetjének vezetője blogján azt írta, hogy a bölcsődei dolgozók bérproblémájának egyik megoldása a hálapénz lenne.

A három legnagyobb magyar szakszervezet fúziójáról tájékoztatta a debreceni tagokat a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke – írja a dehir.hu.

A Nemzetközi Szakszervezeti Szövetséget rendkívül aggasztja a Starbucks dolgozóinak helyzete Chilében. Októberben, amikor rekord nyereséget jelentett be, a vállalat elutasította a Starbucksban Dolgozók Szakszervezetének követeléseit, köztük egy kollektívszerződés-tervezetet.

Az új adócsomag kizárja azokat az utalványokat a kedvező adózási körből, amelyek visszaválthatóak, készpénzzé alakíthatóak. A jövőben a lakáscélú hitel törlesztését is támogathatja a munkáltató. Többet is megéri pénztárba tenni – írja a Napi Gazdaság.

Merkel A Német Szövetségi Köztársaság kancellár-asszonya volt az IG-BCE kongresszusának 4.  napjának díszvendége.

Demonstráción követelte a hat éve változatlan 38 650 forintos köztisztviselői illetményalap húszszázalékos emelését a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete szombaton. Az érdekvédők szerint a közszolgálatban dolgozó 110 ezer ember közül 40 ezer csak a minimálbért keresi meg. Arra is fel akarták hívni a figyelmet, hogy a jelenlegi jövedelmi viszonyok mellett a fiatalok nem alapozhatják karrierjüket a közszolgálatára.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
További információk

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)
1146 Budapest, Thököly út 58-60.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel/Fax: (1) 473-14-29

Sajtókapcsolat: Kiss Balázs
Telefon: +3620-666-3539
Email: sajtó@eszt.hu

Friday the 19th. .