A megszorítócsomagok fő célpontjai a bérek voltak Európa-szerte, a fizetések váltak a belső leértékelési intézkedések fő eszközeivé - állítja az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) egy közelmúltban kiadott felmérésre hivatkozva, amely az EU tagállamaiban a reálbérek alakulását vizsgálta a válság előtti illetve utáni években. Az adatokból kiderül, hogy a nagy leértékelések nem oldották meg a versenyképességi problémákat, különösen a válság által leginkább sújtott tagállamokban. Magyarországon 2009 és 2012 között - Görögország és Litvánia után - a harmadik legnagyobb reálbércsökkenést mérték- írja a Napi.hu.

„A kollektív szerződés tervezetében kezdeményezzük, hogy a pedagógusoknak járjon béren kívüli juttatás” – mondta lapunknak Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének vezetője. A tárgyalások múlt héten kezdődtek, szerdán folytatódnak, eddig az érintett szakszervezetek és az állami intézményfenntartó jogászai egyeztettek. Korábban Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár azt mondta: idén nem jár cafeteria, a büdzsé tervezésekor derül ki, hogy jövőre kapnak-e majd a tanárok. A közalkalmazotti státuszban lévő köztisztviselők évi 200 ezer forint cafeteriát kapnak.

Százezren tüntettek Varsóban a lengyel kormány gazdaság- és szociálpolitikája ellen. A tiltakozó menetet a három legnagyobb szakszervezeti szövetség vezette, köztük a legendás Szolidaritás.

Járulékmentesen fizethessenek a cégek dolgozóiknak olyan kompenzációt, amellyel átvállalhatnák a folyószámlákra utalt bérek felvételének költségét - javasolja a vegyipari szakszervezet (VDSZ).

Az Európai Unió szakszervezete szerint 2,26 millióan vannak azok, akiknek nincs munkájuk, mégsem munkanélkülieknek vannak bejelentve.

Az érintettek, azaz a pedagógusok egyelőre csak tanulják, tanulmányozzák az új jogszabályokat. A szakszervezet szakértője egy fórumon igyekezett segíteni a napokban hatályba lépett új szabályok értelmezésében.

A nyugdíj melletti keresőtevékenység kérdése minden időben nagy érdeklődéssel kísért, mind az érintett munkavállalók, mind a munkáltatók által. Ugyancsak nem közömbös, hogy a nyugdíjasként elért kereset hogyan befolyásolhatja a nyugdíj összegét. A témakört színesíti, hogy 2013-ban nyugdíjkorhatár alatti és nyugdíjkorhatár feletti ellátásban részesülők kereseti lehetőségeit kell elemeznünk, ahol a szabályok eltérőek. Mindezek mellett különleges szabályok vonatkoznak a közszférában foglalkoztatott személyekre – olvasható a munkajog.hu oldalán

Bérrendezést szeretne több közszolgálati szakszervezet.

A legnagyobb görög szakszervezet arra figyelmeztet, hogy 2014-ben a munkanélküliség 31,5 százalékra növekedhet Görögországban.

A német orvosi kamara adatai szerint Németország számos régiójában hiány van házi- és szakorvosokban. Ám a kórházakban is országosan több mint hatezer orvosi állás nincs betöltve - jelenti az N24 német hírtévé nyomán a Világgazdaság, amely szerint Németországban jelenleg 28 310 külföldi orvos praktizál. A számuk 2002-ben még csak 13 180 volt.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
További információk

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)
1146 Budapest, Thököly út 58-60.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel/Fax: (1) 473-14-29

Sajtókapcsolat: Kiss Balázs
Telefon: +3620-666-3539
Email: sajtó@eszt.hu

Saturday the 20th. .