Nyomtatás
Részletek: | Megjelent: 2013. december 02.

A Húsipari Dolgozók Szakszervezete (HDSZ) felhívással fordult Gőgös Zoltán országgyűlési képviselőhöz, hogy támogassa a munka törvénykönyvének módosítását.


Az ügy előzménye, hogy a Pápai Hús 1913. Kft. előzetes egyeztetés nélkül, azonnali hatállyal mondott fel a cégnél működő szakszervezeti vezetőnek. Ezt a fideszes kétharmad által elfogadott új munka törvénykönyv alapján tehette meg. Az eljárás megmutatta az új törvénykönyv súlyos hibáit, a munkavállalók és a szakszervezeti vezetők kiszolgáltatottságát.

A Fidesz új szabályozása igazságtalan: sérti a munkavállalók jogait, megnyirbálta a szakszervezeti vezetők korábbi védettségét.

Az MSZP eddig is támogatott minden olyan szakszervezeti célkitűzést, mely a munka törvénykönyvének módosítását, illetve teljes újragondolását szerette volna elérni, több ezzel kapcsolatos törvénymódosítást is tett.

Az MSZP és a demokratikus oldal szereplői a múltban és a jövőben is folyamatosan egyeztetni fognak a szakszervezetekkel annak érdekében, hogy az Orbán-kormány leváltása után olyan munka törvénykönyv jöjjön létre, melynek célja a munkabéke és a versenyképesség javítása, a szakszervezetek jogainak megerősítése.

A munkavállalók érdekeinek erőteljes képviselete az MSZP öt pillérre épülő programjának egyik alapvetése.

Forrás: fovarosi-hirhatar.hu