Nyomtatás
Részletek: | Megjelent: 2013. december 04.

A megállapodás célja a két konföderáció erejének egyesítése az átformálódó érdekegyeztetési rendszerben. Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke, és Kuti László, az ÉSZT elnöke hétfőn az ÉSZT székhelyén stratégiai megállapodást írtak alá, amelyben az elkövetkezendő időszakra rögzítették a két szakszervezeti konföderáció együttműködésének feltételeit. A Munkástanácsok az együttműködés keretében vállalja, hogy az ÉSZT versenyszférához kötődő szakszervezeteit képviseli a VKF-en. A két szervezet ezentúl az erőteljesebb érdekérvényesítésért, álláspontjaikat összehangolva képviselik az Országos Közszolgálati Érdekegyeztetési Tanácsban. A közös szakmai javaslatok, programok kidolgozása mellett a nyomásgyakorlás eszközeiben is összefognak, melynek következtében a jövőben közös akcióikra, demonstrációikra is sor kerülhet.