Nyomtatás
Részletek: | Megjelent: 2013. december 20.

Tiltakozik a Magyar Szakszervezeti Szövetség, mert a kormány – a 3,5 százalékos bérajánlással szemben – a közfoglalkoztatottak esetében csak 2,4 százalékkal emelné jövőre a béreket.


A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSZSZ) elnöksége megdöbbent a kormány azon döntésén, hogy - az országos bérajánlástól és a minimálbér-emelés mértékétől eltérően - jövőre mindössze 2,4 százalékkal kívánják emelni a közfoglalkoztatottaknak járó béreket. Emiatt a szövetség kezdeményezi a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) rendkívüli ülésének összehívását, valamint azt, hogy annak üléséig ne hirdesse ki a kormány az új közfoglalkoztatási bért.

A VKF-en született megállapodás szerint jövőre mind a minimálbér, mind a garantált bérminimum 3,5 százalékkal emelkedik, s ezzel egyezik meg az országos bérajánlás mértéke is.

A kormányzati döntés azt jelenti, hogy több mint háromszázezer közfoglalkoztatásban dolgozó béremelése nem éri el a 3,5 százalékos mértéket. Az MSZSZ elnöksége felháborítónak tartja, hogy a kormány a közfoglalkoztatottak esetében nem hajlandó követni a VKF keretében született megállapodást, és tartanak attól, hogy ez a döntés előrevetíti az állami vállalatok bértárgyalásai kapcsán követendő kormányzati magatartást.

A közfoglalkoztatási bér bevezetése rontotta a magyar bérhelyzetet. A „normál” bérrel elismert munkák kiszervezése, majd közmunkával történő felváltása miatt tömegek dolgoznak az alacsony összegű minimálbérnél kevesebbért – véli az MSZSZ. A mostani döntés tovább növeli a különbséget a minimálbér és a közfoglalkoztatási bér között, és a szövetség álláspontja szerint ez a helyzet elfogadhatatlan.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség véleménye szerint a piaci viszonyok között a szabályok betartásával működő munkáltatók könnyen veszíthetnek azokkal szemben, akik állami segítséggel, alacsony bér mellett közmunkásokat foglalkoztathatnak, s ezzel versenyelőnyre tesznek szert.

Ezért kérik a VKF-ben lévő munkáltatói szövetségeket, hogy csatlakozzanak az MSZSZ kezdeményezéséhez, és még ez idén hívják össze VKF rendkívüli ülését. Felszólítják ugyanakkor a kormányt, hogy a VKF ülése előtt ne hirdessék ki a 2014. évi közfoglalkoztatási bért és a garantált közfoglalkoztatási bért.

Forrás: nol.hu