Nem mindenki tud igennel válaszolni erre a kérdésre. Mert a minimálbéresek, a kiskeresetűek, a gyermektelenek és az egygyermekesek között is vannak, akik nem, vagy nem sokkal visznek haza többet az idén, mint 2010-ben. A közmunkások bére pedig felzárkózás helyett leszakadóban van – írja a Figyelőnet.


   A KSH statisztikái tavaly az év második felétől rendre azt mutatták, hogy nőtt a reálkeresetünk. Ez részben a rekord alacsony inflációval, részben a bérek növekedésével magyarázható. Átlagban.

   A legutóbbi októberi adat szerint például 0,9 százalékos infláció állt szemben 7,2 százalékos nettóbér-növekedéssel. Vagyis 6,3 százalékkal nőttek a reálbérek. Egy év alatt, átlagban.

   Ha azonban egy kicsit más dimenzióban vizsgáljuk a számokat, az derül ki, hogy sokan nemhogy reálbér-növekedést, de még nettóbér-növekedést sem feltétlenül értek el, 2010 óta.

Minimálbér – nettóban alig nőtt

   A minimálbéres például 2010-ben, amikor még volt adójóváírás, a bruttó 73 500 forintból nettó 60 236 forintot kapott a számlájára. Azóta jelentősen megemelték a bruttó minimálbért, már 101 500 forintnyi , ami 2010-hez képest ugye 28 ezer forintos, vagyis 38 százalékos emelést jelent.

   Csakhogy közben 2012-től megszűnt a havi legfeljebb 12 100 forintnyi adójóváírás, s az idén már bérkompenzáció sincs. Így most ott tartunk, hogy a nettó minimálbér 66 482 forint. Vagyis alig 10 százalékkal haladja meg a a 4 évvel ezelőtti összeget. És ha azt nézzük, hogy az infláció négy év alatt ennek több mint másfélszerese volt, akkor máris látszik, hogy reálbérnövekedésről nem beszélhetünk.

Ha fix béreket nézünk

   De górcső alá vehetjük a fizetéseket úgy is, hogy fix bruttó összegeket nézünk, és azt, hogy nettóban mennyit jelentettek ezek 2010-ben és az idén. Pontosan ezt vizsgálta meg a Népszabadság. Kimutatásukból az derül ki, hogy a gyermekteleneknél 100 és 200 ezer forintos bruttó bér mellett 7-11 ezer forinttal csökkent a nettó a négy évvel korábbihoz képest.

   De százezer forintos bruttónál még ez egy gyermekeseknél is ezer forinttal kevesebbre jön ki a nettó, mint amennyi 4 évvel ezelőtt volt. Hiába a családi adókedvezmény, ebben az estben az sem kompenzálta az adójóváírás kivezetését.

   A többi jövedelmi kategóriában viszont nőtt a nettó, csak éppen nem egyforma mértékben. Az adókedvezmény idei kiterjesztésével az alacsonyabb és közepes keresetű családok nyernek. Azonban ők még így sem nem járnak annyira jól, mint azok, akik havi bruttó egymillióból élnek, gyermek nélkül - derül ki a cikkből. Mert míg háromszázezer bruttó és három kedvezményre jogosító gyermek mellett 110 ezer forinttal nőtt a nettó 4 év alatt. Addig egymillió burttónál, gyerek nélkül 132 ezerrel.

Leszakadóban a közmunkásbér

   S mint ahogy az Együtt-PM rámutat, a közfoglalkoztatottak bére is leszakadóban van a többi kereset mögött. Mert bár az állampolgári jogok korábbi biztosa, Szabó Máté egy jelentésében megállapította, hogy az egyenlő bánásmód elve alapján a közfoglalkoztatotti béreket föl kell zárkóztatni a minimálbérhez, a kormány idén tovább növeli a különbséget. Hiszen míg a minimálbér 3,5 százalékkal emelkedik, addig a közfoglalkoztatotti jövedelem csak a tervezett infláció mértékével, vagyis 2,4 százalékkal nőtt, bruttó 77 300 forintra (8 órában).

   Az egyenlő bánásmód mellett a bérfelzárkóztatást indokolja az is, hogy mérséklődjön a közmunka valódi munkahelyeket kiszorító hatása, ne küldjenek el azért munkavállalókat, hogy éhbérért foglalkoztassanak helyettük közmunkásokat – mint ahogy az történt például az MTVA közmunka programjában.

Forrás: fn.hu

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
További információk

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)
1146 Budapest, Thököly út 58-60.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel/Fax: (1) 473-14-29

Sajtókapcsolat: Kiss Balázs
Telefon: +3620-666-3539
Email: sajtó@eszt.hu

Thursday the 28th. .