Nyomtatás
Részletek: | Megjelent: 2014. január 16.

Akciósorozattal készül a közszolgálat munkavállalói számára húszszázalékos béremelést követelő Közszolgálati Szakszervezetek Demonstrációs és Sztrájkbizottsága (Közdemosz) - jelentette be a sztrájkbizottság ügyvivője csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.


    Fehér József, aki a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának alelnöke, elmondta, a követelések nyomatékosítása érdekében figyelemfelhívó demonstrációkat tartanak a fővárosban január 25-től.

    A Közdemosz először civil szervezetek demonstrációjához kapcsolódik, majd februárban egy 22 órás megmozdulást tart Közszolgálatiak panasza elnevezéssel. A demonstrációk mellett gálakoncertet is rendeznek februárban „a közszolgálati szegények megsegítésére” - közölte az ügyvivő.

    Emlékeztetett, 2013. november 18-án öt országos konföderációhoz tartozó 28 ágazati közszolgálati szakszervezet alakította meg a Közdemoszt. Fő követelésük, hogy január elsejétől 20 százalékos béremelést kapjanak a közszolgálat munkavállalói.

    Fehér József közölte, a Közdemosz a legutóbb december 16-án tárgyalt a kormányzattal, amely - mint mondta - nem tekinti lezártnak a tárgyalásokat, de új ajánlattal nem állt elő. Hozzátette, a tárgyaláson a kormányzati oldal képviselői nem vitatták, hogy jogos a követelésük, forrás is lenne rá, csak a politikai döntés hiányzik.

    Kijelentette: a demonstrációk a Fidesz- és KDNP-tagokhoz szólnak, hogy győzzék meg a kormányt, teljesítse a közszolgálatiak követelését.

    Fehér József példátlannak nevezte, hogy már hat éve nem emelkedik a közszféra munkavállalóinak a bére. A bérek nominális szinten tartásához is a munkavállalók nagy része bérkompenzációra szorul - jegyezte meg.

A Közdemosz akciósorozattal készül követeléseinek nyomatékosítására

    Összefoglalva: tehát, hogy nyomatékot adjanak követeléseiknek a KÖZDEMOSZ tagjai különböző nyomásgyakorló akciókat szerveznek:


    Mendrey László, PDSZ elnök elmondta, hogy a a „Szabad Oktatásért” címmel szerveződő demonstráció (www.facebook.com/events/1394379910811735/) eredetileg egy oktatási demonstrációnak indult, ehhez csatlakozik most a KÖZDEMOSZ, melynek a közszféra egészére vonatkozó 20%-os béremelési igényét felvették a követelések közé. A tüntetésre 2014. január 25-én, 15:00-i kezdéssel kerül sor, amikor is a Szabadság térről a Szalay utcába vonulva, több állomáson beszédekkel tarkítva zajlik majd a demonstráció.

    Mendrey szerint, mivel összeérnek a célok és közös az a munkáltató is, aki felé a követeléseket megfogalmazzák elkerülhetetlenné vált, hogy közösen lépjenek fel. 2014 januárja arról szól, hogy a különböző szereplők felismerik, hogy azonos oldalon állnak, közösek a céljaik és elkezdenek közösen fellépni az érdekeikért.

    Földiák András, KKDSZ elnök ismertette a közszolgálati panasznapok rendezvényt. 2014. február 21-22-én „Közpanasz 1365 percben” címmel panasznapokat szervez a KÖZDEMOSZ arról, hogy az addigra pontosan 1365 napja hatalmon lévő kormány milyen ígéreteit nem teljesítette. Megközelítőleg 90-100 hozzászólás, illetve szónoklat hangzik majd el két szakaszban a siralmas közszolgálati bérhelyzetről, a szakmai munka nehézségeiről, a közszféra dolgozóinak megbecsültségének hiányáról és a hasonló problémákról.

    Földiák elmondta azt is, hogy lesz ezenkívül egy panaszfal is, ahová a járókelők, illetve az érdeklődők is kitűzhetik a saját panaszaikat. A pontos helyszín még nem eldöntött, de mindenképpen nyilvánosan kerül sor a panaszok elmondására, valószínűleg a képviselői irodaház közelében.

    Dr. Kuti László, TUDOSZ elnök beszélt a segélykoncertről. Mint elmondta, a rendezvény megrendezésének ötletét a „Hét krajcár” című Móricz Zsigmond novella adta, melyben a koldus segít a szegénynek. Kiemelte, önmagában is tragikus, hogy erre a közszféra munkavállaló körében – akik nélkül nem működik az ország – szükség van, mivel nem fizetik meg őket tisztességesen. Így a munkavállalók csak vegetálnak, nem tudnak nyugodt életet élni, s emellett a munkájuk megfelelő szintű elvégzésére koncentrálni.

    Kuti elmondta, hogy a segélykoncert 2014. február 23-án, 13:00- 16:00-ig a VASAS Szakszervezet Magdolna utcai székházában kerül majd megrendezésre neves művészek részvételével.

    Az akciósorozat ezzel nem áll meg, ha a követelést nem teljesítik, hanem további akciókat szerveznek, akár egy nagyobb tömegdemonstráció megrendezésére is sor kerülhet. Az üzenet a jelenlegi kormánynak szól, de ha elhúzódik a vita, akkor áttevődik a következő, leendő kormányhoz is.

    Az akciósorozat azt a tévhitet is igyekszik megcáfolni, hogy minden rendben lenne a közszférában. Meg kell mutatni, hogy a munkavállalók képviselői nem félnek megszólalni. Féljen az, aki félelmet kelt!

További információ: www.facebook.com/pages/K%C3%96ZDEMOSZ/733082090052835