Berágtak a közszolgák, hat éve nem emelkedik a bérük. Január végétől tüntetéssorozat várható.

Akciósorozattal készül a közszolgálat munkavállalói számára húszszázalékos béremelést követelő Közszolgálati Szakszervezetek Demonstrációs és Sztrájkbizottsága (Közdemosz) - jelentette be a sztrájkbizottság ügyvivője csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón. A követeléssel szolidáris a Magyar Szakszervezeti Szövetség is.

Fehér József, aki a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának alelnöke elmondta, a követelések nyomatékosítása érdekében figyelemfelhívó demonstrációkat tartanak a fővárosban január 25-től.

A Közdemosz először civil szervezetek demonstrációjához kapcsolódik, majd februárban egy 22 órás megmozdulást tart Közszolgálatiak panasza elnevezéssel. A demonstrációk mellett gálakoncertet is rendeznek februárban "a közszolgálati szegények megsegítésére" - közölte az ügyvivő.

 

Emlékeztetett, 2013. november 18-án öt országos konföderációhoz tartozó 28 ágazati közszolgálati szakszervezet alakította meg a Közdemoszt. Fő követelésük, hogy január elsejétől 20 százalékos béremelést kapjanak a közszolgálat munkavállalói.

Fehér József közölte, a Közdemosz a legutóbb december 16-án tárgyalt a kormányzattal, amely - mint mondta - nem tekinti lezártnak a tárgyalásokat, de új ajánlattal nem állt elő. Hozzátette, a tárgyaláson a kormányzati oldal képviselői nem vitatták, hogy jogos a követelésük, forrás is lenne rá, csak a politikai döntés hiányzik. Kijelentette: a demonstrációk a Fidesz- és KDNP-tagokhoz szólnak, hogy győzzék meg a kormányt, teljesítse a közszolgálatiak követelését.

Fehér József példátlannak nevezte, hogy már hat éve nem emelkedik a közszféra munkavállalóinak a bére. A bérek nominális szinten tartásához is a munkavállalók nagy része bérkompenzációra szorul - jegyezte meg.
Szolidáris a közszolgálatban dolgozókkal az új érdekvédelmi konföderáció, a szakszervezeti tagok többségét tömörítő Magyar Szakszervezeti Szövetség.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSZSZ) egyetért a Közszolgálati Szakszervezetek Demonstrációs és Sztrájkbizottsága (Közdemosz) 20 százalékos béremelési követelésével, ezért elnöksége a napokban dönt arról, hogy a tervezett akciók közül melyikhez, s milyen formában csatlakozzanak - közölte a mintegy 250 ezer tagot tömörítő, nemrég alakult konföderáció az MTI-vel.

Az MSZSZ a Közdemosztól függetlenül is részt vesz a szabad oktatásért szervezett tüntetésen, s a hétvégi ülésen döntenek az elnökség tagjai arról, hogy mozgósítják-e erre a napra a tagszervezeteiket - áll a közleményben.

 

Forrás: Népszabadság

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
További információk

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)
1146 Budapest, Thököly út 58-60.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel/Fax: (1) 473-14-29

Sajtókapcsolat: Kiss Balázs
Telefon: +3620-666-3539
Email: sajtó@eszt.hu

Friday the 29th. .