Oktatási programot indít 50 év felettieknek a Kaposvári Egyetem- jelentette be Szávai Ferenc rektor pénteken sajtótájékoztatón.


     A február közepén induló ingyenes kurzusról elmondta: a megye nyugdíjasainak, illetve az 50 év feletti korosztálynak meghirdetett programmal az egyetem társadalmi szerepvállalását is erősíteni kívánják.

    A hat, illetve tíz féléves képzéseken egyszerre tanulhatnak és szórakozhatnak, találkozhatnak különböző területek országos és nemzetközi hírű szakembereivel - hangsúlyozta a rektor. A félévenként 12 előadásból álló sorozatban az egyetem profiljába tartozó közgazdasági, pedagógiai, művészeti és agrárjellegű előadások mellett az egyházakkal együttműködve a hitélettel is foglalkoznak.

    Szávai Ferenc kiemelte: a program iránti érdeklődést jelzi, hogy már több mint 120-an jelentkeztek.

    Repa Imre általános és tudományos rektorhelyettes arról beszélt, hogy az ország 64 felsőoktatási intézménye közül eddigi négy egyetemen indítottak képzést az idősebbeknek, ezekhez kapcsolódik most a Kaposvári Egyetem.

    A program indítását hosszú előkészítő munka előzte - mondta a rektorhelyettes, hozzátéve: a képzések tematikáját az egyetem munkatársai három évre előre kidolgozták, de az első szemeszter tapasztalatai alapján ez még változhat a résztvevők igényeihez igazodva.

    Gelencsér Attila (Fidesz-KDNP), a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke szerint azért is fontos ez a program, mert "az élethosszig tanulásról sokat beszélünk, de keveset teszünk érte". Az idősebbek számára kevés lehetőség nyílik a szervezett formában történő tanulásra, ez a képzés most ezt teszi lehetővé - hangsúlyozta.

    Az oktatási program keretében hetente lesznek előadások, azt követően pedig konzultációra is lesz lehetőség. A félév végén a résztvevők tanúsítványt kapnak. A hatodik félév végén a hallgatók díszoklevelet, a tizedik elvégzett félév végén pedig senior multidiszciplináris másoddiplomát kapnak.

    Az első félévben Kerekes Sándor egyetemi tanár a fenntartható fejlődésről, Botos Katalin professor emerita a nyugdíjrendszerről, Papp Lajos egyetemi tanár, szívsebész a test, a lélek és a szellem harmóniájáról, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, a Kaposvári Egyetemrektorhelyettese a Nemzeti Színházról, legendás művészekről tart előadást.
 

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
További információk

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)
1146 Budapest, Thököly út 58-60.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel/Fax: (1) 473-14-29

Sajtókapcsolat: Kiss Balázs
Telefon: +3620-666-3539
Email: sajtó@eszt.hu

Friday the 29th. .