Nyomtatás
Részletek: | Megjelent: 2014. február 21.

A KÖZDEMOSZ 28 szakszervezete és a szándékait támogató konföderációk képviselői 8 órán át, egymást követő beszédekben mondják el a különböző közszolgálati dolgozók súlyos gondjait, a most leköszönő kormányzati ciklus alatt elszenvedett sérelmeket és megszorításokat, valamint a következő kormány felé már előzetesen megfogalmazott követeléseiket.


    20 százalékos béremelést követelnek a közszférában, mert nyomorognak a közért dolgozó emberek.
Nem fogja megkapni a lakosság a megfelelő szolgáltatást, mert a jó szakemberek elmennek innen, vagy másodállásért loholnak.

    A KÖZDEMOSZ a budapesti Vértanúk terén, a Nagy Imre szobornál    várja a szakszervezetek tagjait, kérik, hogy részvételükkel erősítsék meg közös követeléseinket!A rendezők minden egyetértő állampolgár támogató részvételére számítunk.
 
A Közszolgálati Panasznap progranmja:

10.00 órától – 10.20 óráig Fehér József KÖZDEMOSZ ügyvivő, megnyitója,
10.20 órától – 10.50 óráig KULTURÁLIS SZAKSZERVEZETI CSOPORT
10.50 órától – 11.00 óráig Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke
11.00 órától – 12.20 óráig RENDVÉDELMI SZAKSZERVEZETI CSOPORT
12.20 órától – 12.30 óráig Dr. Kuti László, az ÉSZT elnöke
12.30 órától – 14.00 óráig Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete
14.00 órától – 14.40 óráig Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége
14.40 órától – 14.50 óráig A LIGA Szakszervezeti Szövetség képviselője
14.50 órától – 15.20 óráig Pedagógusok Szakszervezete
15.20 órától – 15.30 óráig Székely Tamás, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke
15.30 órától – 15.50 óráig Független Egészségügyi Szakszervezet
15.50 órától – 16.00 óráig Palkovics Imre - Munkástanácsok Országos Szövetsége elnöke
16.00 órától – 17.40 óráig FELSŐOKTATÁSI, KUTATÁSI SZAKSZERVEZETEK ÉS A PDSZ BLOKKJA
17.40 órától – 17.50 óráig Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma elnöke
17.50 órától – 18.00 óráig Fehér József KÖZDEMOSZ ügyvivő, zárszó

A felhívás közvetlenül elérhető itt.