Az érdemi bértárgyalások mielőbbi megkezdése érdekében a vasutasok még márciusban országos demonstrációkat tartanak - közölte a Vasutas Szakszervezetek Szövetsége (VASZ) hétfőn az MTI-vel.


Tájékoztatásuk szerint erről a Mozdonyvezetők Szakszervezetét, a Vasutasok Szakszervezetét és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetét tömörítő Vasutas Szakszervezetek Szövetsége (VASZ) rendkívüli küldöttgyűlésén határoztak hétfőn.
   
A VASZ tavaly év végén fogalmazta meg idei bérkövetelését, eszerint 2014. január 1-jei hatállyal visszamenőlegesen átlagosan 4 százalékos keresetfejlesztést követel a működési területéhez tartozó gazdálkodó szervezeteknél foglalkoztatott munkavállalói számára.
   
Közleményében a VASZ emlékeztet arra, hogy a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) múlt év decemberében létrejött megállapodás szerint 2014-ben a bérajánlás mértéke 3,5 százalék, ez alapján a VASZ már tavaly év végén megfogalmazta idei bérkövetelését.
   
A MÁV Zrt.-nél a VASZ kezdeményezésére megkezdődtek a 2014. évi keresetfejlesztésre irányuló tárgyalások, a munkáltató azonban arra hivatkozott, hogy a béremelésre vonatkozó megállapodáshoz tulajdonosi hozzájárulás szükséges.
   
A vasutasok reálkeresete az elmúlt években folyamatosan csökkent, a VASZ pedig a demonstrációval ennek a folyamatnak kíván gátat szabni - szögezte le a szakszervezeti szövetség.

MTI

Forrás: atv.hu

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
További információk

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)
1146 Budapest, Thököly út 58-60.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel/Fax: (1) 473-14-29

Sajtókapcsolat: Kiss Balázs
Telefon: +3620-666-3539
Email: sajtó@eszt.hu

Tuesday the 19th. .