Nyomtatás
Részletek: | Megjelent: 2014. március 25.

Nagy Erzsébet szerint szőnyegbombázás folyik az oktatás-nevelés terén. A szakszervezeti vezetőt Doncsev András beszéde ihlette meg, amellyel a pécsi középkori egyetem átadásán képesztette el a nagyérdeműt.


Doncsev András EMMI államtitkár az egyébként kimondottan derűsen alakuló pécsi középkori egyetem átadásán állt elő elképesztő gondolataival:

"Sajnos Magyarországon az elmúlt esztendők oktatáspolitikája iszonyatos pusztítást végzett. El akarták velünk hitetni 2010 előtt, hogy csak arra a csekély tudásra van szükségünk, amivel megtaláljuk a bevásárlóközpont bejáratát, és a pénztárcánkat, a hitelkártyánkkal a zsebünkben. A liberális szemlélet tehernek tekinti az ismereteket, amely alól fel kell szabadítani a diákokat, intézményesítette a félműveltséget, a töredékes tudást, amelyhez a munkaerő-piacon használhatatlan diploma is dukál. Rombolni lehet vaktában, ösztönösen, a céltalan haladás nevében is, de építeni csak tudatosan, fegyelmezetten, tervszerűen, értékek és helyes arányok szerint lehet. Éppen úgy, ahogy a mögöttünk hagyott években is tettük. ... A tiltakozás céltalan, a kultúra nem tüntethető el." 


"Az állami tanterv-utasításos rendszer már a nyolcvanas évek elején megbukott. Mára olyan extrém szisztémát erőltettek a pedagógusokra, amely szerint órára bontott tanmenet szerint kell tanítani, azaz augusztusban meg kell határozni, hogy hol tartunk majd az adott tanulócsoporttal például március 22-én. Eljutottunk már odáig is, hogy azt is elvárják, hogy a pedagógus felülről meghatározott óratervet készítsen. Érthetetlen, hogy miért nem ésszerű kimenet-szabályozásban gondolkodik az illetékes minisztérium, miért nem bízik annyira a pedagógusokban, hogy az adott tanulócsoport tanulási üteméhez engedje őket alkalmazkodni" - így Nagy.

A pedagógus szerint érthetetlen az is, hogy miért várnak el a tanároktól mérhetetlen mennyiségű adminisztrációt. Miért írják elő számukra, hogy az adott fogalmat, összefüggést, tartalmat mely szemelvényen, példán keresztül értesse meg? - Miért akar okosabb lenni onnan távolról, ahonnan semmit sem lát azokból, akiket tanítani kell azoknál, akik a nevelő-oktatómunkát végzik? - kérdezte Nagy Erzsébet. - Miért akarja azt is meghatározni, hogy az adott településen, az adott intézményben ki a megfelelő tanár?

Nem érti azt sem, miért telepszik rá ideológiai maszlaggal, olyan értelmetlen szövegekkel az iskolákra, mint ami például a legutóbb kiadott pedagógiai programhoz készült tervezetben olvasható: "A napközis munkát úgy kell megtervezni, hogy az egységes testi-lelki és szellemi fejlődés feltételrendszere biztosított legyen."

- Milyen az egységes testi-lelki és szellemi fejlődés? Miért gondolják, hogy megalázott, túlterhelt, szakmai önállóságukat veszített pedagógusokkal lehet az oktatás minőségét javítani? - feszegette a szakszervezeti vezető, aki hozzátette: ez a módszer egyetlen országban sem vált be. A Fidesz oktatáspolitikusai által emlegetett Finnországban is az ellenkezője hozott eredményt. Ám Nagy szerint ez az információ a pártot vezető politikusokig és a pártkoalíció által alkotott kormányig nem jut el, vagy valamiért figyelmen kívül hagyják - talán mert mások a prioritások. 

Forrás: pecsistop.hu