Nyomtatás
Részletek: | Megjelent: 2014. március 25.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSZSZ) olyan kormányzati politikát szeretne a következő négy évben, amely megszünteti a kiszolgáltatottságot, biztos munkahelyeket és valódi foglalkoztatáspolitikát valósít meg, illetve tisztes béreket biztosít.

 

 
A mintegy negyedmillió munkavállalót tömörítő MSZSZ pénteken Budapesten sajtótájékoztatón ismertette a szövetség által 14 pontban megfogalmazott, a munka világa, a munkavállalók szempontjából fontosnak tartott elvárásait.

Pataky Péter elnök hangsúlyozta: egyetértettek abban, hogy meg kell szólalniuk a választások idején, de nem a programokhoz, konkrét vitákhoz szeretnének hozzászólni, hanem saját véleményüket, elvárásaikat mondják el. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy egyik párttal, politikai erővel sem kötnek választási együttműködési megállapodást, mert pártpolitikától függetlenek, de az értékektől nem: saját értékrendjük alapján fogalmazzák meg elvárásaikat.

Varga László, az MSZSZ közszféráért felelős alelnöke is kiemelte: "nincs olyan politikai erő a magyar palettán, akivel szövetséget tudnánk kötni".

A sajtótájékoztatón kiadott 14 pont szerint az MSZSZ a foglalkoztatási bizonytalanság megszűnését, az érdekképviseletekkel széleskörű egyeztetést, és új, a kiszolgáltatottságot megszüntető Munka törvénykönyvét szeretne, valamint azt, hogy az európai uniós forrásokat a foglalkoztatás bővítésére használják, és szülessen program az ifjúsági munkanélküliség felszámolására. 

Azt is szeretnék elérni, hogy "valósághű statisztikák" álljanak rendelkezésre a foglalkoztatási tényadatok megismeréséhez, valamint hogy a minimálbér nettója érje el a létminimum összegét, és hogy több kulcsos legyen az adótábla, a kiskeresetűek pedig adójóváírást vehessenek igénybe.További követelés a fenntartható nyugdíjrendszer, valamint hogy történjen meg a közszolgálati munkavállalók bérrendezése, állítsák meg az elvándorlást, és azonos munkáért azonos bér járjon, illetve hogy a közmunkások "ne megaláztatást és alamizsnát" kapjanak. Pataky Péter elmondta: új elem, hogy célszerűnek tartanák az úgynevezett krízistámogatás bevezetését azok számára, akik a munka mellett sem képesek élhető körülményeket teremteni maguknak és családtagjaiknak. Elvárják minden politikai erőtől, hogy legyen olyan reális, megvalósítható programja, aminek eredményeként Magyarországon javulnak a megélhetés feltételei és ismét lesz becsülete a munkának. 

Azt is szeretnék, hogy minden politikai erő fogadja el az érdekvédelmi szervezeteket, tekintse őket partnernek és döntéseit velük egyeztetve érdemi párbeszéddel alakítsa ki, és támaszkodjon a társadalmi együttműködés intézményrendszereire.Az egyik legnagyobb problémának nevezte az elnök azt, hogy a magyar bérek alacsonyak, és elfogadhatatlannak nevezte, hogy a bérminimum nettó értéke sem éri el a létminimum szintjét. Munkavállalók tömegei nem tudnak megélni a munka után kapott keresetükből, és ezzel kialakult és növekszik Magyarországon a dolgozói szegénység - mondta Pataky Péter.
 
Forrás: Figyelő