Nyomtatás
Részletek: | Megjelent: 2014. április 18.

Meghosszabbították a Lányok napja programra a jelentkezési határidőt, a Nők a Tudományban Egyesület szerda délutáni közlése szerint, a nagy érdeklődésre való tekintettel április 20., vasárnap éjfélig lehet jelentkezni.


    A tájékoztatás szerint a középiskolás diáklányok jelentkezését várják az idén április 24-én megrendezendő Lányok napjára, amelyen közel 3 ezer vállalkozó kedvű lányt országszerte 70 program vár 43 hazai és nemzetközi vállalatnál, 10 egyetemen és 5 kutatóintézetben.

    A közlemény szerint az esemény célja, hogy olyan „férfias” szakterületeken, mint az IT, az elektronika vagy műszaki területek, saját élményeket szerezhessenek a pályaválasztáshoz közeledő fiatalok és ne a sztereotípiákra, rossz társadalmi beidegződésekre hallgassanak.

    A közlemény szerint egyre több, az úgynevezett STEM-területekhez (science, technology, engineering, mathematics - tudomány, technológia, mérnöktudományok, matematika) kapcsolódó magyarországi vállalkozás, egyetem és kutatóintézet ismeri fel, hogy növelni kell a női munkavállalók arányát. Ez azért különösen fontos, mivel arányuk jelenleg 10 százalék alatt van - írták.

    Az egynapos program során országszerte, Győrtől Debrecenig, Váctól Szegedig Magyarország 15 városában megnyílnak a kapuk a vállalatoknál, kutatóhelyeken és egyetemeken, hogy a pályaválasztás előtt álló lányok személyes tapasztalatokat szerezve nyerjenek bepillantást az ott folyó munkákba. A Lányok napjára április 17-ig lehet jelentkezni a www.lanyoknapja.hu oldalon.

    Az idén a Magyar Telekom Nyrt., a Morgan Stanley, a National Instruments Hungary Kft. és az Xapt Hungary Kft. támogatja a Lányok Napját, együttműködő partner a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH), az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) és az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ).