Nyomtatás
Részletek: | Megjelent: 2014. április 23.

A munkával járó stressz, illetve a hosszú munkaidő sokaknál alvászavarokat okoz - derült ki egy újonnan végzett kutatásból.

Egy hotelhálózat felméréséből kiderült: 1700 felnőttből csupán 3 százalék alszik éjszaka az ajánlott mennyiségnek megfelelő 8 órát, emellett 10-ből 1 válaszadó általában szabadságot vesz ki álmatlan éjszakái után.

Háromból egy dolgozó állította: minimum két napba kerül a rossz éjszakát kihevernie, illetve az alkalmazásban levők fele panaszkodott bizonytalanságról, önbizalomhiányról a munkahelyen, sokuk szerint munkahelyi hatékonyságra is kihatással van a fáradtság, amely a néhány óra alvás következménye. Mások lehangoltságról és depresszióról is beszéltek.

A britek összesen évi 6,7 milliárd fontot (kb. 2412 milliárd forint) költenek ún. "gyors gyógyírre", például vitaminokra, energiaitalra vagy gyógyfűkészítményekre, hogy felfrissítsék magukat a rossz alvás után. A kutatók a tanulmány jelentőségét az alvászavarok és a munkahelyi hatékonyság közötti összefüggés felderítésében jelölik meg.

A szakemberek szerint a modern életvitel nagymértékben befolyásolja az alvási szokásokat, hiszen kevesebb idő jut pihenésre, miközben az agynak egyre több információt kell feldolgoznia. Nem csoda hát, hogy az idegesség és szorongás állandó jelenség a modern társadalomban.

A felmérésben résztvevők negyede állította, hogy a munkájuk okozta stressztől nem bírnakaludni éjszaka, ezért a kutatók ösztönzik a munkaadókat, hogy érdeklődjenek dolgozóik alvási szokásairól, illetve esetleges alvászavarairól, hogy a probléma megoldásával kipihentebb, így hatékonyabb munkaerőt kapjanak.

Forrás: egeszsegtukor.hu