Nyomtatás
Részletek: | Megjelent: 2014. április 30.

2012 óta Magyarországon is hivatalos emléknap április 28.-a, a munkabalesetben megsérültek és elhunytak emléknapja.


    A Magyar Szakszervezeti Szövetség Ifjúsági Tagozata 2014. április 28-án, 15 órakor az Oktogonnál (a Kisföldalatti megállójának - Vörösmarty tér felé tartó - lejárata mellett) megemlékező és figyelemfelhívó flashmob akciót szervez, majd este 20 órakor részt vesz a munkabalesetben elhunytak és megrokkantak tiszteletére épített emlékműnél a koszorúzáson. (XX. kerület, Duna sor 18. Csepel Művek II. Főkapu)

    Szomorúan értesültünk róla, hogy a Nemzeti Munkaügyi Hivatal 2013. I-III. negyedévi adatai alapján az előző év azonos időszakához képest 15%-al növekedett a halált okozó munkabalesetek száma. Továbbá kis mértékben, de nőtt az összes munkabaleset száma is, és az összes munkabaleset 37%-a a 16 és 34 év közötti fiatal korosztályt érintette.

    Az adatok szerint a munkabalesetekkel kapcsolatosan összesen 2041 felügyeleti intézkedés történt és 100 munkavédelmi bírsági határozatban együttesen 34,4 millió forintnyi büntetést szabtak ki, míg a 60 eljárási bírság nyomán 5,4 millió forintról szólt a számla.

    A Magyar Szakszervezeti Szövetség Ifjúsági Tagozata felhívja a döntéshozók figyelmét, hogy a míg véleményünk szerint a munkabalesetek számának csökkentéséhez a legjobb út a prevenció és ennek részeként a szakszervezetek bevonásával tartott megfelelő színvonalú munkavédelmi oktatás, addig legalább ennyire fontos, hogy az intézkedéseknek és büntetéseknek elrettentő hatása legyen a munkáltatók szemében. Ezért az eddiginél szigorúbb ellenőrzések és büntetési tételek bevezetését javasoljuk.

Budapest, 2014. április. 25.

Magyar Szakszervezeti Szövetség Ifjúsági Tagozata