Nyomtatás
Részletek: | Megjelent: 2014. május 09.

A minimálbér összegének jelentős - az utóbbi években megszokottnál jóval magasabb - mértékű emelését követeli a jövő évtől a szlovák Szakszervezetek Szövetsége (KOZ) - amelynek képviselői ezen elképzelésüket pozsonyi sajtótájékoztatójukon jelentették be szerdán.

A KOZ követelései szerint Szlovákiában jövő januártól mintegy négyszáz euróra (megközelítőleg 120 ezer forint) kellene emelni a jelenleg 352 eurót (megközelítőleg 105 ezer forint) kitevő minimálbért.

Az elmúlt két évben Szlovákiában a minimálbér összegét éves szinten 3-4 százalék körüli mértékben emelték. Így, mivel a KOZ által jövőre javasolt emelés aránya közel 14 százalékos, annak mértéke megvalósítása esetén több mint háromszorosan haladná meg az utóbbi évek minimálbér emeléseinek átlagát és magasabb lenne azoknál az arányoknál is, amelyekkel a szakszervezet az utóbbi években előállt.

A központi szakszervezet azzal indokolta követelését, hogy állításuk szerint Szlovákia az egyedüli olyan ország az Európai Unióban, ahol a minimálbér nettó összege alatta marad a szegénységi küszöbnek. A szegénységi küszöb, minden országban és évben változó, egy adott országban az ott egy háztartásra jutó tiszta bevétel 60 százalékát jelenti. A legutóbbi hozzáférhető - a 2012-es évre vonatkozó - adatok szerint a szegénységi küszöb egy egyfős háztartás esetében Szlovákiában évi 4152 euró vagyis havi 346 euró volt.

A jövő évi minimálbér emelés arányáról ősszel kezdenek többoldalú egyeztetést a szaktárcával és a munkaadók érdekképviseleteivel a szakszervezetek. Annak a követelések szerinti mértékben való jóváhagyása kevéssé tűnik valószínűnek. Részben amiatt, hogy a szlovákiai munkáltatók az utóbbi években legfeljebb két százalékos minimálbér követelést tartottak elfogadhatónak, részben pedig azért, mert a Fico-kormány a minimálbérrel kapcsolatban csupán azon irányelvéhez igazodik, hogy annak összege ne süllyedjen a mindenkori átlagbér 40 százaléka alá. Szlovákiában a hivatalos átlagbér tavaly 824 eurót tett ki

 

Forrás: hrportal.hu