Az olaszországi gazdasági reformokban való részvételhez követelt magának jogot a legnagyobb olasz szakszervezeti föderáció (CGIL) a kedden Riminiben kezdődött XVII. országos kongresszusán, azt hangoztatva, hogy a római kormány eltorzítja a demokráciát.


Susanna Camusso, a CGIL-t négy éve vezető főtitkár a szakszervezeti kongresszust megnyitó beszédében bírálta a Matteo Renzi vezette római kormány által elindított reformfolyamatot, hangsúlyozva, hogy a kormány döntései a szakszervezetek kizárásával születnek. Az olasz kormány jelenleg a munkaerőpiac átalakítását végzi.

 

Az 1944-ben alapított és hatmillió tagot számláló CGIL főtitkára szerint a kormány azt a benyomást kelti, hogy "önmagán kívül nincs szüksége senkire". Hozzátette: "eltorzítja a demokráciát, ha az ország megváltoztatásáról hozott döntésekből kizárják a társadalmi partnerek részvételét". Megjegyezte, hogy ebben nem a Renzi-kormány az első, mivel az utóbbi években az egymást váltó kormányok egyre kevésbé akartak tárgyalni a szakszervezetekkel.

"A kormányok egyre inkább irányítani akarnak, és egyre kevésbé hajlanak a társadalmi részvétel érvényesítésére" - jelentette ki a szakszervezeti főtitkár, aki mindazonáltal egyszer sem ejtette ki Matteo Renzi kormányfő nevét.

A CGIL a CISL és az UIL szakszervezeti föderációjával együtt februárban még üdvözölte, hogy Matteo Renzi váltotta Enrico Letta korábbi miniszterelnököt. A szakszervezetek akkor még pozitívan fogadták Renzi reformterveit is. Susanna Camusso szerint azonban az elmúlt több mint két hónap alatt a római kormány munkaerőpiaci reformjai csak súlyosbították az eddig is nehéz helyzetet.

A munkanélküliségi ráta a hétfőn közölt adatok szerint idén eléri a 12,8 százalékot, ez a szám 1977 óta nem volt ennyire magas. 

 

Forrás: stop.hu

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
További információk

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)
1146 Budapest, Thököly út 58-60.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel/Fax: (1) 473-14-29

Sajtókapcsolat: Kiss Balázs
Telefon: +3620-666-3539
Email: sajtó@eszt.hu

Friday the 29th. .