Nyomtatás
Részletek: | Megjelent: 2014. május 09.

A távozó Pálinkás József elnök befolyása erős marad az Akadémián, ráadásul kormányzati szerepre is vágyik.

 

Úgy megy, hogy jön – ez a hír járja a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) a leköszönő Pálinkás József elnökről, miután kedden Lovász László matematikust választották utódjául. Őt ugyanis maga Pálinkás beszélte rá az indulásra, s így a volt elnök mintegy gyámként utóda mellett maradhat. Erre a lehetőséget az a rendelkezés adja, amelyet az MTA Felügyelő Testülete hozott még tavaly, mely szerint a volt elnök (illetve a főtitkár és a főtitkárhelyettes) az utód felkérésére stratégiai tanácsadóként maradhat a vezetés közelében. Információink szerint Lovász felkéri e posztra Pálinkást. Befolyása különösen erős lesz, hiszen a tervek szerint helyén marad az akadémiai adminisztráció erős embere, Pálinkás jobbkeze, a vele már másfél évtizede együtt dolgozó Kindert Judit, aki az elnöki és testületi titkárság vezetője.

Pálinkás további terveket is szövöget, amelyekhez azonban a kormány és mindenekelőtt Orbán Viktor támogatását kellene elnyernie.

Arról, hogy mik ezek a tervek, és mit hagy maga után a távozó elnök, a HVG e heti számában olvashatnak.

Forrás: HVG