Levélben követelik régi jogaikat az új kormánytól a szakszervezetek, de érdemi párbeszéddel a Munka törvénykönyve mielőbbi felülvizsgálatát, a megszüntetésre ítélt korkedvezményes nyugdíj megmentését, valamint a korengedményes lehetőség újraélesztését is elvárják a döntéshozóktól.


Érdemi együttműködést követelnek a szakszervezetek az új kormánytól, s a szakmai párbeszédet a Munka törvénykönyve (Mt.) azonnali közös felülvizsgálatával kezdenék. Erre hamarosan levélben is felhívják a miniszterelnök figyelmét, beiktatása után elküldik neki az együttműködésre vonatkozó ajánlatukat, feltételeiket és követeléseiket – közölte Székely Tamás, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ), valamint a vegyipari szakszervezet (VDSZ) elnöke.  

Elsők között követelik az Mt. korrekcióját, amelyet egyre több szakszervezet, egyre élesebben kritizál, mert annak európai normákkal ellentétes, kizárólag a munkaadóknak kedvező tartalma miatt emberek százezrei dolgoznak totálisan kiszolgáltatva.  A kormány ráadásul az elmúlt években még a szakszervezeti védelemtől is megfosztotta volna a dolgozókat, hiszen azzal, hogy drasztikusan megnyirbálta az érdekvédelem jogait, egyértelműen a mozgalom megbénítása volt a cél - állítja az elnök.

Az ASZSZ különösen fontosnak tartja a korkedvezményes nyugdíjrendszer megmentését - amelyet éppen ez év végén tervez megszüntetni a kormány -, és a már nem létező korengedmény visszaállítását. Székely a vegyipar, a gázipar és a közlekedés terén történtekkel indokolja a kedvezmények szükséges életben tartását: csak ebben az ágazatban 2013-ban 5 ezer ember került utcára, s a tendencia máris folytatódik. Ugyanis az Egyesült Vegyiműveknél, a Douwe Egbertsnél, a Michelinnél és több más cégnél is bejelentett gyárbezárás miatt megint több ezren maradnak munka nélkül, holott egy jól kidolgozott korengedményes nyugdíjrendszerrel sokukat meg lehetne menteni a munkanélküliségtől.

Az elnök hangsúlyozza, a szakszervezeteknél tudják, hogy a döntéshozók valamiért irtóznak a kedvezményes nyugdíj – mi több, magától a nyugdíjnak is a – fogalmától, ezért a mozgalom szakértői "foglalkoztatáspolitikai eszközre" keresztelték azt a megoldást, amellyel életben lehet tartani a kedvezményt. Ezt is a törvényhozók rendelkezésére bocsátanák, mint ahogy néhányszor már meg is tették. A konföderáció különösen érintett e kérdésben, hiszen a vegyiparban, a gumigyártás és a közlekedés területén folyamatos műszakban dolgozók nagy része meg sem éri az öregségi nyugdíjkort. A szakszervezet ezt az  állítását az ágazaton belül készített hivatalos egészségügyi felméréssel, s annak lesújtó eredményével is alá tudja támasztani.

Forrás: adozona.hu

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
További információk

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)
1146 Budapest, Thököly út 58-60.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel/Fax: (1) 473-14-29

Sajtókapcsolat: Kiss Balázs
Telefon: +3620-666-3539
Email: sajtó@eszt.hu

Friday the 19th. .