Nyomtatás
Részletek: | Megjelent: 2014. június 20.

A magyar kormány, a munkáltatók, a civilszervezetek, a szakszervezetek és a munkavállalók számára ajánlásokat dolgozott ki az 55 év felettiek foglalkoztatásának javítására a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) alkotta konzorcium - jelentette be Lajtai György, a MOSZ projektvezetője csütörtökön, sajtótájékoztatón, Budapesten.

A konzorcium a Svájci-Magyar Együttműködési Program testvértelepülési és partnerségi pályázati alap 33 millió forint támogatásával "Az idősebb korosztályhoz tartozó munkavállalók foglalkoztatását elősegítő megoldások kidolgozása és népszerűsítése a svájci tapasztalatok felhasználásával" című, kétéves projekt keretében dolgozta ki ajánlásait a svájci munkavállalói érdekképviselet, a Travaill.Suisse partner bevonásával.

 A projektzáró konferenciát megelőző sajtótájékoztatón Lajtai György kiemelte: ajánlásaikban többek között szerepel a rendelkezésre álló pénzügyi források célzottabb felhasználása, a munka melletti képzés erőteljesebb támogatása, valamint az, hogy legyen több ideje munkát találni ennek a korosztálynak álláskeresési támogatás mellett.

 Forrás: Világgazdaság