A 2015-ös költségvetés tervezési köriratának egyik legérdekesebb része, hogy mindössze egyetlen számadat szerepel benne, mely iránymutatásként szolgálhat a tárcák számára.

 

A kormany.hu oldalán megjelent dokumentum a jövő évi költségvetési törvényjavaslat összeállításához szükséges feltételekről és az érvényesítendő követelményekről a tavalyinál jóval kevesebb konkrétumot tartalmaz. Hiszen míg egy évvel ezelőtti az idei költségvetésre vonatkozó körirat esetén a GDP, az infláció, illetve az alkalmazandó euró-, frank- és dollárárfolyamokat is feltüntették, addig most ezek hiányoznak. Mindössze az áprilisban publikált konvergenciaprogramban is szereplő 2,8 százalékos hiányszámot adták meg Vargáék. Ezzel kapcsolatos kérdésünkkel megkerestük az NGM-et, ám cikkünk megjelenéséig még nem érkezett válasz. 

A dokumentum szerint egyébként "a megalapozott tervezéshez szükséges további információkról, paraméterekről a keretszámokkal egyidejűleg ad tájékoztatást az NGM". Vagyis az ütemezés szerint erre augusztus 1-jén számíthatunk, majdnem egy hónappal a körirat megjelenése után.

A számokon túllépve az Alaptörvényben és a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló törvényben foglaltaknak megfelelően "a költségvetési politikának változatlanul kiemelt prioritása az előző időszakból örökölt magas államadósság csökkentése" - olvasható a köriratban.

Egyelőre nincs közszférás béremelés

A dokumentum létszámra és juttatásokra vonatkozó adatai szerint a tárcák létszáma az év közben belépett fejlesztésekkel és azok szintrehozásával növelhető. A tervezés első szakaszában viszont változatlan mértékű illetményalappal/alapilletménnyel és a közalkalmazotti illetménytáblával kell számolni, a személyi juttatás előirányzat illetményfejlesztés címén nem növelhető. Ez alól természetesen a pedagógusok a kivételek.

Abban az esetben pedig ha a közszférában dolgozó nyugdíj előtt álló alkalmazottról van szó, a jogviszony megszüntetése után nem tervezhető a helyére személyi juttatás. Vagyis a posztja betöltetlen marad.

Nyugdíjemelés a szokott módon

A körirat szerint a nyugellátások, a rokkantási, rehabilitációs ellátások és a járadékok emelésénél a 2015. évre tervezett fogyasztói árnövekedéssel kell számolni. Ez a konvergenciaprogramba szereplő prognózis alapján 2,9 százalék lehet. Idén egyébként 2,4 százalékos inflációval tervezték a költségvetést, tehát ennek megfelelő mértékben történt a nyugdíjak emelése is. Mivel azonban ennél jóval alacsonyabb lehet az idei éves fogyasztói árindex, emelkedett a nyugdíjak reálértéke.

Forrás: mfor.hu

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)
1146 Budapest, Thököly út 58-60.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel/Fax: (1) 473-14-29

Wednesday the 16th. Custom text here.