Nyomtatás
Részletek: | Megjelent: 2014. július 22.

Nem kedvez a munkabiztonságnak a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) elnöke szerint, hogy az önálló munkavédelmi felügyelet kormányhivatalokba integrálása után 30 százalékkal kevesebb ellenőrzést végeznek a felügyelők.

 

 

Székely Tamás hétfőn budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette, attól tart, hogy a most bejelentett 110 milliárd forintos zárolás tovább rontja a helyzetet, mivel még kevesebb lehet a felügyelők és az ellenőrzések száma. A szakszervezet kampányt indít a munkabiztonság javításáért, minden olyan városban fórumot tartanak, ahol az ágazatba tartozó üzem működik – tette hozzá az elnök.

Tavaly 17 361 ember sérült meg munkavégzés közben a hivatalos statisztika szerint, a számuk 2 százalékkal több volt, mint 2012-ben. Székely Tamást ezt figyelmeztetésnek tartotta, amit a kormánynak és a kormányhivataloknak is észre kell venniük.

Arra a jelenségre hívta fel a figyelmet, hogy a kkv-knál legrosszabb a munkavédelem helyzete, ezek a cégek költenek legkevesebbet erre a célra. Miután a nagy – főleg multinacionális – cégek betartják az előírásokat, versenyhátrányba kerülnek. A munkahelyeken a dolgozók egy részét nem készítik fel a veszélyekre kellőképpen, de maguk is hibásak, amikor védőfelszerelés nélkül dolgoznak.

 

Forrás: tozsdeforum.hu